Néhány fontosabb adat rólam
Küldj azonnali üzenetet sunny részére, a következővel...
Nem mennék vissza a szesztilalom előtti időkig, így kezdem 2012-től…
Ez az év sem kezdődött jobban, mint ahogyan a tavalyi véget ért, sőt…
Januárban elvesztettem egy olyan embert, akiért a saját becsületemet adtam fel, csak azért, hogy ne mocskoljam be a párja előtt a „hőn imádott nő személyét” Ahhoz, hogy magamat tisztázzam, Őt kellett volna lebuktatnom, hogy a párja megértse azt, amit félre értett…
Nem mondtam el az igazat, magamat hagytam
Hol is kezdjem?
2010-ben TWISTER megálmodta a Budapest- Makó túrát, amit sajnos már nem tudott véghezvinni, de családja, baráti, ismerősei úgy döntöttek, hogy az Ő emlékére megszervezik a BuMakó, TWISTER Emlék túrát!
A tavalyi sikerre való tekintettel a kezdő csapat úgy döntött, hogy idén is és ezentúl minden évben megtartják ezt a túrát!
Dóri elkezdte a szervezést, kiírta az idei 3 napos programot, megkezdődtek a jelentkezések és jó nagy létszámú túrának indult a 2011-es BuMakó
JOGOSÍTVÁNYUNK VÉDVE VAN!! Azaza csak volt!
Egy 70 km/h Max. sebességű útszakaszon, 250 km/h sebességgel radarba futó autós védőbeszéde a bíróságon! Valós, megtörtént eset és azóta van benne a KRESZ-ben a km/h
"Tisztelt bíróság, valóban láttam egy fehér alapú, kör alakú táblát, amiben a 70-es szám volt, de nem volt semmilyen mértékegység mellette.
Ahogy önök is tudjak, az 1837. július 4-i törvény kötelezi országunkat a metrikus mértékegység használatára.
A vadon élő állatok természetüknél fogva, ősi ösztönök alapján tartanak az embertől... Félelemből, féltésből vagy éhség miatt támadnak első sorban, nem pedig azért mert élvezik...
A sebzett vad kiszolgáltatottsága és önvédelme miatt mutat fenyegető jeleket, ha akár segítő szándékkal is, de közeledni kívánsz hozzá...
A legvérmesebb fenevad is szelídíthető valamilyen formában, ha már az ételt elfogadja, amit adsz neki, az már 1% a bizalom felé, de közel sem jelenti azt, hogy elfogadott
Első nekifutásra azt, hogy mi is emberek vagyunk!
Ami kell ahhoz, hogy valaki MOTOROS legyen:
- Egy szívdobbanás, amivel úgy dönt az illető, hogy robbanó motoros 2 kerekűre ül…
- Egy 2 kerekű robbanó motoros járgány, amit akárhonnan nézünk, akármennyire cincáljuk és ragozzuk, MOTOR- nak hívnak…
- Egy „X” kategóriás vezetői engedély, a választott típustól, teljesítménytől és a megélt kortól függően…
Ki a MOTOROS:
|
|