Évci

Motoros is a téma, vidám is, hát gondoltam miért ne írjon blogot Évci. Hétvégém történetét szeretném elmesélni, mert sok-sok energiával töltött fel. Szombaton Bupuval utasként hazamotoroztam a szüleimhez, vagyis csak a szomszéd községbe a fodrászomhoz (látnotok kellett volna milyen ámulattal nézte ahogy festik a hajam, bár nem kevésbé nézett a hajszobrász sem, amikor meglátta, hogy motorral érkeztünk ). Bár a Nap sütött, csípős hideg volt. A szépítkezés után otthon megettem Anyuci főztjét, aki a tiszteletemre a kedvencemet készítette, rántott csirkeszárnyat. Aztán úgy gondoltam, hogy ha már belegyömöszöltem magam nem kis fáradság árán a bőrruhába és aláöltöztem 3 rétegben, akkor hát miért ne próbálnám visszatenni az akksit a Szépségembe és gurulnék egyet. Garázsba be, ponyvát le, mélybordó függönyt le, alóla kikandikált az én Gyönyörűségem, mintha nem is telt volna el majd' 5 hónap. Semmi rozsda, semmi por. Akksit a csajokamotoron webáruházából vett csepptöltőről levesz, szerelési könyv előkotor, művelethez hozzálát. Apum segítségével persze, mert hát még is csak jó a férfi a háznál. Előtoltam kis kolbiszínű járgányomat. Már az oldalburkolat levételénél elakadtunk, nem volt megfelelő inbuszkulcs. Semmi gond, vannak szomszédaink. Mikor ezt az akadályt elhárítottuk következett az akksi visszaszerelése... Hát én nem tudom ezek a japók hogy számították ki a méreteket... Szegény Apum mintha a maratont futotta volna le, úgy leizzadt. Nyomta, feszítette, én meg csak dorgáltam, hogy: ,,Mit csinálsz, letöröd, elhajlik, nem úgy kell!" Vargáéknál így megy ez. Végül csak sikerült helyre tenni. Na akkor lássuk a medvét. Kulcs elfordít, indít, próbálkozik-próbálkozik, semmi. Megint, na akkor már jobb hangja volt... Megint, na még jobb. Mindjárt menni fog az! Bátorító puszi, tanksimi, újra... Katt-katt-katt-katt-krrrrrr.... Akksi nullán. Évci szomorú. Na most mi lesz velünk, már majdnem sikerült. Tudni kell a dologhoz, hogy egész télen attól rettegtem, hogy nem fog indulni, hát be is következett. Rögtön agyalni kezdtem, hogy honnan és mennyiért és mennyi idő alatt tudnék új akksit venni, mert hát most hétvégén hoznám fel végre Pestre, hogy a közelemben legyen. Apumnak eszébe jutott, hogy van egy akkumulátorokhoz értő bácsika a faluban, aki nagy szaki, hívjuk fel, majd ő megnézi mi a gond. Megmérte az akksit, megnézte a töltőt, mindkettő működik. Azt mondta hagyjuk ott nála, vasárnap reggel menjünk érte, addig felteszi valami speckó töltőre. Felvilágosított, hogy a zselés akksiknak szokása, hogy ha nagyon lemerülnek, akkor utána elég nehéz szintre hozni őket újra. Én meg voltam nyugodva, hogy a csepptöltővel milyen szuperül karbantartom, semmi gond nem lesz. Igen ám, de amikor arra rátettem, akkor már igencsak le lehetett merülve, így valószínűleg kevés volt neki az a szintentartó töltés. Kénytelen voltam visszatolni motorkámat a garázsba, szégyellte is kicsit magát, lógatta az orrát, de azért megsímogattam és felkészítettem, hogy vasárnap visszatérek.

Tegnap reggel 9-kor újra munkához láttunk. Már gördülékenyebben mentek a dolgok. Na és voltunk olyan rutinosak, hogy nem raktuk helyére az akksit míg meg nem győződtünk a sikerről. Mondanom sem kell, levegőt visszafojtva indítóztam. Már elsőre is sokkal biztatóbb volt a helyzet, de nem bíztam el magam, mert hát mi van, ha negyedszerre megint lenullázódik az akksi. Kis pihi, megint próba, megint, nekem az arcomon egyre szélesebb mosoly, megint, megint és tadaaam, beindultunk. Kis félénken, zakatolósan, nem is minden henger, de járt. Aztán egyre hangosabban, míg végül eredeti fényében tündökölt, helyreállt a világ rendje. Mint amikor egy oroszlánt felébresztesz és nagyot nyújtózik, mosakszik visszafogottan és csak utána láthatod, hogy még mindig ő az állatok királya. Leírhatatlan érzés volt, még a szemem is könnybe lábadt és csak símogattam, ölelgettem, mert lelke van ám Neki! Rögtön értesítettem SzaCsát a nagy hírről, mert hirtelen kétségbeesésemben szombaton már Őt is megkerestem, hogy ilyenkor mi a helyzet. Ígéretet kaptam, hogy ha 2010-es első gurulásom arra vezet, akkor vendége vagyok egy forró teára. Hát motorra pattantam és irány Bigkáta. A kezem fázott kicsit, de egyébként fülig ért a szám, mintha repültem volna, szerencsére nem szó szerint. Csak ésszel, 80-100 km/h sebességgel haladtam maximum. 15 km-t motoroztam, és mire odaértem szakadni kezdett a hó. Így hát előrukkoltam az ötlettel, hogy nem hagyhatnám-e SzaCsa műhelyében a Drágámat, hiszen úgyis olajcsere következik. Így hát a teázásból az lett, hogy megkóstoltam a híres-neves tiszaroffi birsalma pálinkát, majd a Stefánia vagdaltat SzaCsa-módra és motoros cuccban sétáltam kb. 1 km-t Csabival a gyros bárig, ahol még egy kis pizza is fogyott. Ezúton is szeretném megköszönni Bupunak a fuvart, SzaCsának pedig a vendéglátást és hogy gondját viseli egy hétig a Hornimnak. Na meg a tartalmas beszélgetéseket mindkettejüknek!




Hát így kezdődik az én szezonom. Szerelmes vagyok és ez az a szerelem, ami nem múlandó!

Mindenkinek balesetmentes motorozást, széles utat, gumifákat, örök nyarat, olcsó benzint, ki nem fogyó tankot kívánok szeretettel!

[ame="http://www.youtube.com/watch?v=mJS8j9YYB9w"]YouTube- Born To Be Wild and Easy Rider (Slipshotfilms)[/ame]