RSS csatorna megtekintése

babulu

Az első napsugarak, az első motorosok :)

Bejegyzés értekelése
Szerző: , Időpont:2010.02.28. 16:21 (482 Olvasás)
Végre süt a nap és a hőmérő higanyszála is pozitívat mutat

Fel is kerekedtünk hát megjáratni a Fazerkét, felkelteni téli álmából. Természetesen pöcc-röff, bár azért csaltunk, mert havonta egyszer be lett indítva, tuti ami tuti, hogy ne kettyenjen le az akksi.

Nem terveztünk nagy karikát, csak amolyan átmozgató, reflexébresztőt, tekintve hogy baromira fújt (talán még most is fúj) a szél. Az indulás a kicsomagolással kezdődött, ami önmagában is többperces művelet (tárcsazár, kutyalánc, ponyva és annak a lakatja) a beöltözésről nem is beszélve, mert mi mindig felöltözünk, biztonsági és hővédelmi okokból egyaránt.

Egy óra alatt meg is jártuk az idei első utat, nem is fagytunk a vasra és a szél se fújt le, bár az Árpád hídnál erősen próbálkozott, de végül mi nyertünk

Ami viszont meglepett, hogy hiába találkoztunk sok motorossal, akik szintén megérezték az első tavaszi nap sugarait, alig tudtunk egy kettőből kicsikarni egy intést. Viszont meglepő volt, hogy aki felkerekedett az meg se állt jó néhány száz kilométerig ugyanis felmálházva, benzintyúkostul indultak neki.

Ezennel hivatalosan is elkezdődött a szezon

Sok-sok élményben gazdag és balesetmentes kilométert MINDENKINEK!!!

A "Az első napsugarak, az első motorosok :)" elküldése a következőbe: Digg A "Az első napsugarak, az első motorosok :)" elküldése a következőbe: del.icio.us A "Az első napsugarak, az első motorosok :)" elküldése a következőbe: StumbleUpon A "Az első napsugarak, az első motorosok :)" elküldése a következőbe: Google A "Az első napsugarak, az első motorosok :)" elküldése a következőbe: Facebook

Kategóriák
Nem besorolt

Hozzászólások

1. oldal, összesen 2 12 UtolsóUtolsó
  1. jeges logója
    Ugyan kerem!
    Ne erezzuk mar kotelezonek, hogy integetni kell minden szembejovo ketkereknek. Akkor gondolkozik el ezen az ember erdemben, amikor eloszor megszital a kezeben a kormany mert egy kezzel kapaszkodik bele es ramegy valami alattomos bordara.

    Amugy en is sok ketkerekut lattam ma delutan.
    Nemelyikuk eleg durvan tolta neki a szentendrei uton.
    Sajnalni fogom, aki esetleg nem tud majd megallni a hideg aszfalton. Mert hideg az meg jol a sportgumiknak.
  2. Norton logója
    Bizony-bizony, megkezdődött a szezon, amire már oly rég vártunk! Egyre több motorost látni az utakon, akiket eddig csak irigyeltem, de ma végre én is csptam egy jó órás kört! Nekem vissza intettek a motorosok, akikkel találkoztam, de lehet, hogy felétek még annyira belefeledkeztek a motorozás gyönyöreibe, hogy megszűnt számukra a külvilág! Így te is! Sebaj, majd máskor visszaintenek!
  3. rizsy logója
    Mi is mentünk ma egy karikát... és nekünk sem nagyon intettek... arra gondoltunk, hogy ráfagyott a kezük a markolatra... sebaj nekem sem sok kellett a fagyáshoz
  4. Zöld Piszok logója
    Én ma nem mentem mert csempével raktam ki a fürdőszoba falát!

    2, a szezon már rég elkezdődött!

    Az én gumim szereti a hideg aszfaltot mert a meleg csúszik!

    stb
  5. kisvirag logója
    de jó neked Babulu! meg a többiek (kivéve a burkolómester)
    én is mentem ma egy kört: gyalog a garázsig és vissza. tempomatos lett az mz-m. (ha húzok egy gázt, úgy marad,rakoncátlankodik a gázbowden). úgyhogy nem motoroztam, de hallgattam meg néztem a sszerencséseket, akik mentek.
    és bánatomban muffint sütöttem.
  6. adri80 logója
    Idézet Eredeti szerző Kisvirag
    de jó neked Babulu! meg a többiek (kivéve a burkolómester)
    én is mentem ma egy kört: gyalog a garázsig és vissza. tempomatos lett az mz-m. (ha húzok egy gázt, úgy marad,rakoncátlankodik a gázbowden). úgyhogy nem motoroztam, de hallgattam meg néztem a sszerencséseket, akik mentek.
    és bánatomban muffint sütöttem.
    Ez jó: "én is mentem ma egy kört: gyalog a garázsig és vissza"! Ez nagyon tetszett Kisvirag!

    Én folyamatosan irigykedem.... De azzal vigasztalom magam, hogy nem kell sokat várni, hogy hazahozzuk a moccokat.

    Ilyenkor kora tavasszal (mert ez már az és nem a meteorológiai tavaszra gondoltam) vigyázni kell a berozsdásodott mozdulatokra, érzékekre...

    És éljen a buszsávban való közlekedés és a lámpánál történő előremenetel!
  7. Zöld Piszok logója
    Idézet Eredeti szerző Zöld Piszok
    Én ma nem mentem mert csempével raktam ki a fürdőszoba falát!

    2, a szezon már rég elkezdődött!

    Az én gumim szereti a hideg aszfaltot mert a meleg csúszik!

    stb
    Vircsi a gázbovdent úgy tudod megreparálni az emzén (bevett emzés szokás), hogy 1-2 csepp fékfolyadékot juttatsz a bovdenházba és átmozgatod, ez a folyadék kimarja belőle a koszt!
    A végin kijövő koszt és felesleget csak letörlöd és kész!
  8. yama750 logója
    Húúúú, tegnap én is láttam egy csomó napsütésre előrajzó motorost, volt aki állva motorozott Teli volt az út élvezkedőkkel, tökjó volt!
  9. lököttke logója
    Én is láttam tegnap sok motorost a hősök terénél Számomra már 1-hete el kezdődött a szezon gurulással és motor takarítással. Remélem egyre jobban fog melegedni az időőőőőőőőőőőő
  10. vidék logója
    Idézet Eredeti szerző Kisvirag
    de jó neked Babulu! meg a többiek (kivéve a burkolómester)
    én is mentem ma egy kört: gyalog a garázsig és vissza. tempomatos lett az mz-m. (ha húzok egy gázt, úgy marad,rakoncátlankodik a gázbowden). úgyhogy nem motoroztam, de hallgattam meg néztem a sszerencséseket, akik mentek.
    és bánatomban muffint sütöttem.
    No. Dowden ki a karbibú, lelógat. Benzint köll orvosi fecskendővee a belső és a külső közé nyomni. Ha kifolyt a trutyi, motorolajat köll 2 cm3-t közé fecskendezni lassan, óvatossan, oszt egy órát ááni hagyni. Meg köll próbááni, ha ezután is szorul, akkó úját éri. Az újat is csak olajozás után szabad berakni. Ne keseredj ee, ha muffint tucc sütni, ez is menni fog!
    Én meg muffint nem tudok sütni.
    De a legjobb akkor is Jocó barátom Skodáján a felirat: "Na és! Főzni se tudok!"
    Az intés gyerökök fontos dolog. Jelkép. Az összetartozásé. Ha nem veszed föl a kormányrú a kezedet, csak kinyújtod az ujjaidat, má az is ölég. Csak tedd mög. Lécci.
  11. vidék logója
    Idézet Eredeti szerző Zöld Piszok
    Én ma nem mentem mert csempével raktam ki a fürdőszoba falát!

    2, a szezon már rég elkezdődött!

    Az én gumim szereti a hideg aszfaltot mert a meleg csúszik!

    stb
    Mögspórútad az iparos kőttségit, hogy többet tuggyá tankúni! Gyerökök, ez a futár gyerök tud valamit. De jó neked, hogy illyen sok dógot meg tucc csinyááni!
  12. Zöld Piszok logója
    Ja hát ha azt veszem, hogy ismerős csinálta volna 3ezerér négyzetméterét akkor az kb 80 ezer a fürdő + 60 ezer a konyha!
  13. Twister logója
    Vicceltek az utnak semmi baja sem volt kérdezzétek Évcit mi Szentendre felé vettük az irányt Ujpesti hidon át könnyed 180al Felért 1 fél orgazmussal
    Aztán Coránál 1ünt 1 Marlnekát, az andretinél nyomtunk visszafelé 1 fagyit csak h kerek legyen a nap és kiugrottunk a nyugatiba is kint voltunk kb este 8ig hibátlan idö volt egésznap
  14. jeges logója
    Gratulalok.
    Ha meg kell allni nagyhirtelen akkor mit csinalsz a 10 fokos aszfalton?
    Mondjuk a Te dolgod, ezen tutti nem veszunk ossze.

    Idézet Eredeti szerző Twister
    Szentendre felé vettük az irányt Ujpesti hidon át könnyed 180al
  15. Niko25 logója
    Sziasztok én is mentem a minap egy kört kinéztem az ablakon...szépen süt a nap, megfogadtam csak akkor megyek, ha biztonságos meleg lesz, mert nem szeretném eldobni a zizikét pont tavasszal, na de mondom csak beindítom, úgysem indul, de a kisördög bennem volt...de ha beindul megyek egy kört...de áhh...úgysem fog..ehem...pöccre és már duruzsolt is áááááá hát nem lett volna szívem leállítani, gyors elő a rucit és mentem egy kisebb kört..nekem intettek a hozzám hasonlóan elvetemült és türelmetlen motorosok mire haza értem a bátyám is kijött a vasért(mert nálunk teleltet) és látták hogy az enyém sehol :P naná, nem is csinálok többé olyat, hogy az enyém lesz legbelül DDDDDD
  16. Zöld Piszok logója
    A motor legbelűl csak a 8kerben legyen!
  17. Twister logója
    Idézet Eredeti szerző Jeges
    Gratulalok.
    Ha meg kell allni nagyhirtelen akkor mit csinalsz a 10 fokos aszfalton?
    Mondjuk a Te dolgod, ezen tutti nem veszunk ossze.
    Ebben tökéletesen 1et értek, az én dolgom
    ha magkell állni gyanitom nem vagyok olyan hülye h ne mérjem fel a szitut h ha elöttem senki sincs miért ne huzhattam volna meg ?
    a másik pedig mert jólesett és kész szar esetben fika van
    De gyanitom nálam veszélyesebb életet kevesen élenk.
    1/ Villanyász vagyok áramalatt kell meloznom
    2/ Vadálatok között mert Cirkusz
    3/ Motorozom
    4/ Most akarom még elvégezni a Pyrotecnikus szakmát!
    Rakd össze a képet hamar kiderül h elég magas a rizikó faktorom, ezt dobta a gép ja és ez mellett rákos vagyok sokat nem veszthetek...
  18. jeges logója
    Sajnalom!
    Ne szivd mellre, nem beszolas volt, csak velemeny, mert igen furanak tartom ezt a "leszarom, ha balesetet okozok" hozzaallast.


    Idézet Eredeti szerző Twister
    Rakd össze a képet hamar kiderül h elég magas a rizikó faktorom, ezt dobta a gép ja és ez mellett rákos vagyok sokat nem veszthetek...
  19. Twister logója
    Idézet Eredeti szerző Jeges
    Sajnalom!
    Ne szivd mellre, nem beszolas volt, csak velemeny, mert igen furanak tartom ezt a "leszarom, ha balesetet okozok" hozzaallast.
    Ja nem értettem félre nem szarom le csak mivel elöttem senki sem volt igy tisztán belátható helyen oda kentem neki kellett 1 kis adrenalin amugy nem szokásom kockáztatni.
  20. tagama logója
    Én is mentem egy karikát szombaton, és nekem se nagyon intettek vissza. Egy körforgalomból kijövet meg nem indexeltem, mert inkább a szembejövő kollégának intettem vissza
1. oldal, összesen 2 12 UtolsóUtolsó