vickey

Amikor megérkeztem Angliába és Katánál jártam már megbeszéltük, hogy el kellene menni Brightonba, mert ott minden évben megrendeznek egy Birghtona nevű motoros találkozót. Felmentünk az internetre és kiderült, hogy az idei találkozót október 9-én lesz, így nem maradtunk még le semmiről.
Ennek függvényében szerveztük mindketten az október 9-ei hétvégét, ami végre eljött és elmentünk Brightonba.

A program alapvetően úgy nézett ki, hogy szombaton lemegyek Katához Londonba. Innen Granthamből háztól házig ez kb. 200 km. A nehezítés a dologban, hogy Kata pont London déli részén lakik, így át kell menni az egész városon. Az út maga kb. 3 órát vesz igénybe és ebből 1 óra hosszáig tart az a 30 km amit Londonban kell megtenni – motor ide vagy oda, sajnos tényleg ennyi.

Mivel Kata is szeretett volna motorozni, így abban maradtunk, hogy elém jön valameddig, de neki nem éri meg kijönni Londonból azért, hogy aztán a városon keresztül megint visszamenjünk, így az egyik autópálya lehajtónál találkozunk majd.

Szombaton kb. 1 óra körül indultam el végül Granthamből. Az időjárás itt vacak volt, de bizakodtam, mert Kata azt mondta, hogy Londonban süt a nap és elég egy pulóver – ehhez képest itt kb. 13 fok volt, esett és talpig bőrben+esőruha is majd' megfagytam. Ahogy elindultam kb. 30 km után tényleg úgy éreztem, hogy én feladom, szétfagyok és ráadásul valami a hengertáskám rögzítésével sem stimmelt, mert folyton lefordította a szél... Kipufogóra lógó táskával meg nem lehet közlekedni, úgyhogy fel is hívtam Katát, hogy nagyon sajnálom, de én visszafordulok, nézek egy vonatot és kicsit később érkezek majd. Az autópálya parkolóban aztán sikerült megoldani a táska rögzítésének kérdését és mivel hallottam a mérhetetlen csalódottságot Kata hangjában, így úgy döntöttem, hogy összeszedem magam és megyek tovább! Csak kisül még valami jó ebből a dologból.

Az úton végül is nem volt semmi probléma azon kívül, hogy marhára fáztam és esett. Kb. 90-100-as tempót mentem, egyébként 113 a megengedett. A vicces a dologban, hogy áztam 160 km-en keresztül, majd ahogy megközelítettem Londont tényleg elállt az eső és melegebb lett.

Megérkeztem az előre megbeszélt helyre – egy bevásárló központhoz – leparkoltam és felhívtam Katát. Beletelt egy pár percbe, mire visszahívott, hogy sajnos dugóba került, pedig már csak 8km-re van tőlem, de jobb lenne, ha én is elindulnék az ő irányába és negyed óra múlva majd felhívjuk egymást, hogy ki hol van.

Ennek megfelelően elindultam a megadott kereszteződés felé. Majd pontosan 4 órakor csörgött Kata, hogy akkor merre járok. Mint kiderült már elég közel voltunk egymáshoz, így abban maradtunk, hogy én már nem megyek sehová, majd ő jön tovább és akkor együtt megyünk hozzájuk. Én nem is moccantam, maradtam a helyemen. Kata meg csak nem jött... Megint hívott, újra megpróbáltam elmondani, hogy hol vagyok. Utcatáblát sajnos nem láttam, csak a gps alapján próbáltam tájékozódni, sajnos nem olyan egyértelmű, hogy most hol mutatja, hogy mi lesz a következő utca meg, hogy te melyikben vagy. Szóval kb. fél órás várakozás – Katának meg fél órás le-föl motorozás egy utcahosszon – után arra jutottunk, hogy menjek kicsit tovább, mert már biztos látnunk kellett volna egymást. Végül ez lett megoldás, mert ahogy bekanyarodtam a következő utcába Katát már láttam magam mögött és ő is észrevett, innentől már túl voltunk a nehezén :-)

Ez most persze viccesen hangzik, meg valószínű nem is érthető, de London tényleg marha nagy. Olyan nagy, hogy mostanáig gondolkoztam, hogy hogyan lehet ezt olyan valakinek leírni aki még nem volt ott... A lényeg, hogy rengeteg ember van az utcán (és mindenféle náció) emiatt a motort a csomaggal nem szívesen hagytam volna ott annyi időre se, hogy megnézzek egy utcatáblát. A másik, hogy ezek a nagy emeletes buszok ott közlekednek a szűk utcákon és simán előfordulhat, hogy amíg én ott ácsorgok az út szélén Kata a másik oldalon egy emeletes busz takarásában elhúz mellettem.

Miután megtaláltuk egymást már ideje volt, hogy elkezdjünk igyekezni hazafelé, mert véletlenül pont aznap estére szerveződött egy kis kertiparty, amire a vendégek már 5 körül várhatóak voltak és mivel már ¾ 5 volt mi meg még 50 percre voltunk a célállomástól így igen csak csipkedni kellett magunkat.

Kata ment elöl, nem is akárhogyan. Ahhoz képest, hogy nekem előadta, hogy mennyire nem sokat motorozott igen bátran „vágtatott” előre a sorok között. A körforgalmakkal meg úgy látom neki is van némi problémája :-) Nekem sem mindig egyértelmű, hogy most a sok sáv közül melyik kijárathoz melyikbe kell sorolni. Lényeg a lényeg, a hely és a motorjaink adottságát teljes mértékben kihasználva igyekeztünk át a városon. Hozzá kell, hogy tegyem, hogy áldottam a hondás vezetéstechnikai tréninget, mert szinte a teljes ott tanult repertoárt alkalmaztam, kivéve a felborult motor felállítására vonatkozó dolgokat.

Az út még motorral is majdnem 50 percig tartott. Rendben megérkeztünk az este már sütögetéssel és házipálinka kóstolgatással telt – no meg valószínű a szomszédok idegeinek kicsinálásával, bár senki nem panaszkodott. A társaság és az ott alvók létszáma is növekedett, körülbelül hajnali 4-kor kerültünk ágyba, ezek után nem csoda, hogy másnap délelőtt 1 óra volt, mire annyira összeszedtük magunkat, hogy nekivágjunk Brightonnak.

De először nem is Brightonba mentünk, hanem Wokingba, ahol csatlakozott hozzánk egy magyar család én pedig felvettem az előző este beszervezett utasomat (aki haza már autóval ment), így két motorral és egy autóval vágtunk neki Brightonnak.

Az időjárással szerencsénk volt, mind Londoban, mind útközben nagyon szép idő volt, sütött a nap és kellemesen meleg volt, olyan igazi motorozós idő. Az autót sajnos elég hamar elhagytuk magunk mögött, így lényegében az autópályán már teljesen egyedül mentünk a két motorral. Én meglehetősen unalmasnak találtam az autópályás szakaszt – furcsa, mert amikor Angliába jöttem nem volt az. Majdnem 100 km-t mentünk az autópályán mire odaértünk, ahogy közeledtünk egyre több motoros jött szembe. Gondoltam is magamban, hogy egyrészt biztosan sötétben fogunk hazamenni, másrészt valószínű, hogy lemaradtunk a programok nagy részéről.

Amikor megérkeztünk megpróbáltuk a parton a rendezvény helyszínéhez legközelebb leparkolni a motorokat, de azért olyan helyen, hogy még ne kelljen fizetni. Még mindig rengeteg motor volt és a kiállítók is mind ott voltak még, szóval a lényegről nem maradtunk le, inkább csak elkerültük a tömeget, ami szerintem pont ideális volt.

A nehezebb része ekkor következett, vagyis, hogy megtaláljuk egymást az autóval érkezőkkel. Nehezítette a dolgot, hogy Katának lemerült a telefonja, nekem meg nem volt meg szinte senkinek a telefonszáma sem. Kis utánajárás és körbetelefonálgatás után végre elértük egymást és találkoztunk a parton. Mivel mindenki éhes volt, így fish&chips-et ettünk az első büfében ami az utunkba került, aztán körbenéztünk.

Maga a város nagyon szép, nagyon rendezett. A part gyönyörű, bár kavicsos, a tengerhez nem mentünk le, a motoros csizma nem a legmegfelelőbb öltözék ehhez, meg nem is azért mentünk.
A fesztivál maga nem volt olyan nagy szám szerintem, szóval ez a 2 órahossza tényleg bőven elegendő volt.

Ami viszont megdöbbentő volt, hogy volt egy csomó akciós cucc, tök jó kabátok 40 fontért. Ami kb. 12000 Ft, kesztyűk 10 fontért. Végül aztán nem vettem semmit, pedig volt 1-2 cucc, de tudom, hogy csak a szekrényben állna...

Este aztán 7 után indultunk végül haza, már sötétedett és csúnya fekete felhők is jöttek, így elővigyázatosságból felhúztuk az esőruhát, szerencsére szükségtelen volt, hazafelé már csak megsültünk benne.

Viszont még Brightonban elég nagy hibát követtem el. Egy részen előrementem a sorok között, de aztán nem tudtam megelőzni az autót, mert elöl is állt két motoros és nem fértem tőlük ki. A balról mellettem álló meg húzott egy utánfutót... Az utánfutó megsuhintotta a bal lábamon az esőruhát... De szerencsére nem ért hozzám jobban és nem volt gáz, azért ilyet többet nem csinálok.

Ezen kívül az úton hazafelé már nem volt gond, egy helyen nagy dugó volt az autópályán, de talán életemben először nem bosszankodtam, hanem csodálattal néztem a hihetetlen sok autó sötétben kígyózó helyzetjelzőjét, nagyon szép, leírhatatlan látványt nyújtottak. A forgalom hamar beindult és fél kilencre már otthon is voltunk.

Én aztán hétfőn délelőtt jöttem csak vissza, az időjárás kegyes volt, az idő is melegebb lett, eső nem volt csak a szél fújt helyenként erősebben, de azért még kontrollálható volt a dolog.

Hát ilyen volt az első igazi hosszabb motoros túrám Angliában, idén valószínűleg az utolsó :-(