RSS csatorna megtekintése

sunny

BuMakó 2011

Értékelés: 7 szavazat, 4.86 átlaggal.
Szerző: , Időpont:2011.08.15. 21:18 (636 Olvasás)
Hol is kezdjem?
2010-ben TWISTER megálmodta a Budapest- Makó túrát, amit sajnos már nem tudott véghezvinni, de családja, baráti, ismerősei úgy döntöttek, hogy az Ő emlékére megszervezik a BuMakó, TWISTER Emlék túrát!
A tavalyi sikerre való tekintettel a kezdő csapat úgy döntött, hogy idén is és ezentúl minden évben megtartják ezt a túrát!
Dóri elkezdte a szervezést, kiírta az idei 3 napos programot, megkezdődtek a jelentkezések és jó nagy létszámú túrának indult a 2011-es BuMakó is!
Ahogy teltek a hetek, a kb 40 fős társaság, kevesebb mint a felére lecsökkent, a 3 napos túrából, már csak 2 napos Soltvadkertig gurulás lett és az augusztus 13.-ai indulásra már csak 13-an maradtunk!
Szombat reggel 8:45-körül megérkeztünk a Nyugatiba, ahol Panka, Miki, Laci és Balázs már vártak minket! Megállunk, motorokat leparkoljuk, megérkezett Szotyi is, puszi- puszi, örülünk egymásnak, mikor az idillt egy óriási gázfröccsel egybekötött, jellegzetes motorral brékelős robaj töri meg… Megérkezett Babulu…
Olyan dupla Rittbergert nyomott le a Nyugati téren, hogy az ütő megállt bennem, de szerencsére Babunak semmi baja nem lett… Kanyarodás közben, egy kecses mozdulattal betette Zümit úgy a két vasoszlop közé, hogy a fiúknak le kellett emelnie a gépet az oszlopokról, mert úgy beékelődött, hogy esélytelen volt más módszerrel kiszabadítani!
Lábtartó, plexi lenullázódott, Babuék indulása megkérdőjeleződött és felmerült a kérdés, hogy jó Ómen-e ez, még mielőtt elindulnánk! Megérkezett Dóri!- kocsival motoros cuccban??? Néztünk is hülyén, de sajnos a motorjának nem volt kedve túrázni így Dóri csak azért jött ki, hogy útnak indítson minket A srácok nekiálltak leszerelni Babu motorjáról a hátsó lábtartót, hogy betegyék előre, ugrott a plexi de minden happy, motor menetkész, indítsuk be… Na ez annyira nem tetszett neki és majd ½ óra könyörgés, tologatás után megadta magát a kicsike és beindult!
Kezdünk öltözködni, pakolászni, Panka hálózsákját felkötözzük Zuzmóra, mindenki a helyén és indulunk! Kb 5 Km-t tehettünk meg, mikor észrevettem, hogy basszus, a hátizsákom ott maradt… Laci intett, hogy menjek a többiek után, Ő visszamegy érte, de addigra úgy eltűnt a csapat, hogy félreálltam és reménykedtem benne, hogy valakinek azért csak hiányozni fogok Egyszer csak feltűnik Zéé, hogy a tatyómat Dóri utánuk vitte, visszaért Laci is és zúztunk a többiek után! Összeszedtük birgééket és irányba vettük Alsónémedit, ahol 9:00-tól várt minket Pók és Orsi, de ugye mi alapból 1 óra késéssel indultunk, + 15 perc a táska projekt, szóval javában el voltunk maradva! Na sebaj, mindenki jól van, együtt vagyunk irány a Pók – lak
De, hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, egy elnézett féktávolságnak köszönhetően nemtávirat olyat hengerbucskázott az árokba, hogy ha pontozni kellett volna a bukfencet tuti, hogy mindenkitől 10 pontot kap… Na jó, ez akkor közel sem nézett ki ilyen viccesen sőt…
Szegényke lezúzta a jobb térdét rendesen, motorról leugrott a jobb oldali visszapillantó, de hála az égnek az ijedtségünk nagyobb volt, mint az elszenvedett kár!
Kicsit leharcolva, de végre megérkeztünk Pókékhoz, gyors köszönés és már indultunk is tovább Lajosmizse irányába, ahol az Új Tanyacsárdába álltunk meg ebédelni! Engem elvarázsolt ez a hely, bent az erőben egy jó laza homokos út vezetett a vendéglátó egységhez, amivel azért meg kellett küzdeni, mert mindenfelé akartak menni a motorok, csak egyenesen nem
Megszálltuk a csárdát, kipihegtük a „nagy” út fáradalmait, nemtávirat visszaszerelte a tükrét, ebédeltünk, befutott Hajós is, körülnéztünk, végig taperoltuk a lovakat, majd az indulásnál a parkolóba egy idióta barom, nemes egyszerűséggel nekitolatott a komplett harci díszben, indulásra kész Pókemberünknek! Na ez is letudva, mindenki sérülésmentes, érjünk már le végre Soltvadkertre!
A kempingig vezető utat, szerencsésen, minden extra bemutató nélkül sikerült megtennünk! Megérkeztünk! Lepakoltunk, átöltöztünk, Babuék intézték a faházukat, felvertük a sátrakat és előkerült a zsákomból a már jól ismert HP52 Szerintem nem kell komolyabban körbeírni, hogy mennyire hatott a cucc! Egy szóval beindítottuk a hangulatot
Mikor már nagyjából mindenki arcán kezdett látszódni a HP52 hologramja, átmentünk a strandra, ahova Babuék nem jöttek, mert a faházhoz nem jár a kedvezményes belépő Vicces, de sajnos igaz! Hajóssal beszélgettünk a parton, a többiek pancsiztak, majd elmentünk vacsizni az egyik helyi büfébe! Itt azért több volt a folyékony kenyér mint a szilárd táplálék, de azért vittünk be a szervezetünkbe olyat is ami megzavarhatja az idillt odabenn... A pizzától a botrányos hotdogon át a palacsintáig mindent hozattunk azzal a „helyes kis” lányzóval, akire Pókunk szemet vetett, csak egy volt a baj, hogy mindent az IQ fighter kolléganője szervírozott Miután egy komplett söröskorsó készlet az asztalunkon volt, visszamentünk (a korsókkal együtt) a kempingbe! Mindenki próbálta szalonképessé tenni magát, majd irányba vettük a Rock and Roll Fesztivál helyszínét! Volt Panka forgatás, asztalon táncolás, majd hazakúszás Hajnalban valaki a szomszéd sátorból annyira nem érezhette jól magát, mert többen arra ébredtünk, hogy jön Vuk majd 5:30 magasságában Lucky, a szomszéd vizsla jött rá, hogy van neki területvédő ösztöne is és vígan felugatta az egész kempinget! Lassan felébredt a társaság, rendbe raktuk magunkat és kiballagtunk az egyik kocsmába, kávézóba, mindegy is mi volt, az volt nyitva és kész! Vénásan bekötöttük a kávékat, ébredeztünk, de reggelizni nem tudtunk, mert kemencében süti a barom a meleg szendvicset és az csak délben lesz kész Sebaj, volt egy helyes kis közért, feltankoltunk reggeliből és a jó kis kávénk mellett nekiálltunk falatozni, mikor is, az előbb említett kemencés barom, kikelt magából, hogy mit képzelünk mi, hogy az Ő bérelt helyén reggelizgetünk és Ő nem olyan mint a többi és menjünk el onnan a közértes cuccunkkal, egyébként pedig készen vannak a kávéink Na itt felálltunk és megmondtuk Neki, hogy mit csinálhat a saját bérelt helyén a kávénkkal!
A kempingben kicsit leheveredtünk, beszélgettünk, majd elkezdtünk pakolászni, sátrat bontani és valamikor kora délután elindultunk haza! A soltvadkerti cukrászdát természetesen nem lehetett kihagyni, de a 3 gombóc fagyival mindenkinek meg kellett birkóznia!
Hazafelé megálltunk egy szimpatikus csárdában ebédelni majd, hogy a haza út se legyen olyan unalmas, Viktor doboza menet közben dobbantott és fejest ugrott az aszfaltra, pattogó elemekkel is színesítve az égből pottyant akadály célba érését! Szerencsére senkinek nem lett semmi baja ennél a mutatványnál, csak szegény doboz kapott védjegyet az aszfalttól Ezek után beugrottunk a szüleimhez kávézni Szigetszentmártonba és „frissen- fiatalosan” folytattuk utunkat Erzsébet felé, ahol szétvált a kis csapat és mindenki a saját otthona felé vette az irányt!
TWISTER-hez a temetőbe már sajnos nem jutottunk el, de ígérjük, valamelyik hétvégén pótoljuk Twist! Egy kis létszámú, de nagyon kellemes, nem éppen zökkenő mentes, de annál több izgalommal megtűzdelt túrát sikerült csinálnunk!
Már csak 1 év és indul a (buvadkert) BuMakó 2012!
[ame="http://www.youtube.com/watch?v=4P2IK_NqR9E"]BuMakó "TWISTER" Emléktúra 2011 - YouTube[/ame]

A "BuMakó 2011" elküldése a következőbe: Digg A "BuMakó 2011" elküldése a következőbe: del.icio.us A "BuMakó 2011" elküldése a következőbe: StumbleUpon A "BuMakó 2011" elküldése a következőbe: Google A "BuMakó 2011" elküldése a következőbe: Facebook

Címkék (kérjük add meg a legfontosabb témákat): bumakó 2011
Kategóriák
Nem besorolt

Hozzászólások

1. oldal, összesen 2 12 UtolsóUtolsó
  1. babulu logója
    Hát én sírtam
    Sajnálom, hogy a káromkodás és mérgelődés közepette nem fotóztam le a "művem" Így ki fogja elhinni hogy két oszlopra csavartam fel egyszerre a Zümit?
    Amúgy ilyenkor kell minima fél óra a kis lelkének.
    Az anyagi kár nem jelentős, az önérzetem majd ápolgatom
    Jah és a plexi amúgy is csereérett volt, hát előbbre hozzuk.
  2. pankamano logója
    Kitűnő 5 csillagos Sunny!
    Az égiek velünk voltak Twister is!Mert minden nehézség ellenére jól alakult az egész!!!
    Ennek "túlélő" túra filingje volt.Babu az önérzet meg a nehézségektől erősödik!!És le a kalappal előtted meg Nemtávírat előtt!!!!!Mert én lehet,h összeszorult szívvel pityeregtem volna és nem indulok útnak.Úgy hogy minden elismerés nektek,h ilyen lélekjelenlétetek volt és nem szegte kedveteket!!!Minden elismerésem!
  3. szotyi logója
    Már a (light felirat ellenére) borzalmasan édes energiaitaloknál gyanakodnunk kellett volna, hogy ezzel a mai nappal nem stimmel valami
  4. birge logója
    Sunny lassan annyi felkiáltójelet használsz, mint Zépé
    De amúgy jó volt újraolvasni, és még milyen jó volt átélni! (és az írás alól is fel lettem mentve)
  5. babulu logója
    Nemtvirat lába jól van már? Tudom, hogy hősködött, hogy nem fáj, de azért láttam, hogy nem igazán hajlott. Aggódjak még?
  6. birge logója
    Idézet Eredeti szerző Babulu
    Nemtvirat lába jól van már? Tudom, hogy hősködött, hogy nem fáj, de azért láttam, hogy nem igazán hajlott. Aggódjak még?
    Sántikál még, meg kötözgeti.. Felületi csak a seb, de elég nagy, szóval egy pár napig még fog fájni. De csak mint a kisgyerek, mikor elesik: csokival gyógyítható
  7. tt100 logója
    Azért igazán legurulhattatok volna legalább néhányan Makóig,ha már BuMakó,és Twisternek is jólesett volna egy kóla. . .dehát jó buli volt,örülök hogy mindenki hellyel-közzel épségben hazaért...
  8. sunny logója
    Ezek után még véletlenül sem jutott eszünkbe, hogy elmenjünk Makóig! És a néhányan legurulhattunk volna Makóra Pont néhányan gurultunk le Soltvadkertre is kéremszépen És Twist biztos, hogy annak is örült volna, ha nem csak 13-an indulunk el a 2. emléktúrájára!
  9. pankamano logója
    Idézet Eredeti szerző Sunny
    Ezek után még véletlenül sem jutott eszünkbe, hogy elmenjünk Makóig! És a néhányan legurulhattunk volna Makóra Pont néhányan gurultunk le Soltvadkertre is kéremszépen És Twist biztos, hogy annak is örült volna, ha nem csak 13-an indulunk el a 2. emléktúrájára!
    Úgy úgy ahogy Sunny mondja!Na de mi hősiesen kitartottunkés a részvét volt a lényeg nem a távolság én nem ismertem,de már sok élményem lett általa!
  10. nana logója
    Ha a képeket átküditek egyben, felrakom FTP-n keresztül őket a galériába.
  11. sunny logója
    Idézet Eredeti szerző NaNa
    Ha a képeket átküditek egyben, felrakom FTP-n keresztül őket a galériába.
    Délután átküldöm őket, de Mammutmail-el is több óra volt mire feltöltötte őket és el tudtam egyben küldeni a többieknek! A Picassán elfogyott a tárhelyem, oda sajna nem fértek már fel
  12. sunny logója
    Tényleg, Panka- Zotyi többiek??? Megkaptátok a linket a fotók letöltéséhez???
  13. hajos logója
    Jol ereztem magam a hetvegen veletek.Jo kis buli volt.Kösz mindenkinek mindent.
    Ja linket meg nem kaptam
  14. babulu logója
    Ha már lehet reklamálni én se
  15. sunny logója
    5 címzettet lehet megadni, ezt meg is tettem, írtam a többieknek, hogy küldjék el Nektek mert így is több óra volt mire feltöltöttem mammutmail-re és végre el tudtam küldeni! Da ma délután megint odaülök, elkezdem töltögetni, addig szálanként befonom a hajam és mire készen leszek, talán rá is tudok nyomni a küldés gombra! fb-re tettem fel egy csomó képet, nézegessétek addig azokat
  16. sunny logója
    Aki megkapta, próbálja már meg a kapott mailt továbítani, hátha ugyan arról a linkről le tudják szedni Babuék is! (ezt még soha nem próbáltam)
  17. szotyi logója
    Én megkaptam, aki kéri, megpróbálom neki átküldeni a linket, csak küldjetek mail-címeket priviben!
  18. sunny logója
    Privibe átküldtem a linket Babunak, Hajósnak és SZMS-nek!
  19. babulu logója
    Meg is kaptam, de kicsit elrettentem a majd 1 gigától Majd éjjelre félrerakom Azért köszcsi, puszcsi
  20. sunny logója
    Mondtam, hogy nagy a mérete, ezért ment mammutmail- el 251 db fotó
1. oldal, összesen 2 12 UtolsóUtolsó