RSS csatorna megtekintése

Túrázások a határon innen és túl

Első rutin - Én-esés / 1:0

Bejegyzés értekelése
Szerző: , Időpont:2011.08.22. 11:41 (386 Olvasás)
Ahogy előző postomban meséltem, valóban sikerült odáig eljutnom, hogy egyedül, egyes-egyedül ülhessek motorra Fantasztikus érzés, kicsit még szokatlan meg bizonytalan, de tetszik

Végül is vasárnap kaptam időpontot, így reggel tízre kibaktattunk az Írottkő parkhoz, az M3-as felvezetője alá. Kicsit korán érkeztünk, mert még senki nem volt, de nem baj, addig kiszedem a zabszemet a hátsómból.
Közben érkezett egy autó, kapu kinyit, elkezd körözni. gondoltuk, bemegyünk, ne az út szélén álljunk már. Ez sikerült is, csakhogy amikor átsétáltunk az úton, kis híján elütött a pasas. 30 méterről látni lehetett hogy átmegyünk, át is értünk volna, de még rágyorsított. Köszönjük a megértő üvöltözést.


Kis afférunk után (amúgy azt a pasit már akkor legszívesebben megtéptem volna ), végre megérkezett az oktatóm, egy fiatal srác, meg egy sorstársam, akinek nem sikerült a rutin, és jött még gyakorolni. Reménykedtem hogy csak ketten leszünk, de késéssel jött még két ember, így 3:1-re csökkent a pasi-nő arány a csapatban


Kitoltuk a vasakat a közeli garázsból, és Sanyi (az oktató) rábökött egy sok mindent megélt suzimukira. "Ezzel fogsz először, aztán jöhet a nagytesó" - int a valamivel jobban kinéző 250-es felé.

Jó-jó, nekem elsőre ez is megteszi, főleg hogy kuplungkart nem ért még az ujjam. Rácsüccs, rövid magyarázás - ami alatt meglepődtem, milyen érthetően mondja, és abszolút kedvesen, semmi lenézős, kihanénnem stílusban. Hmm, piros pont. (Meg egy puszi Kisvirágnak az ajánlásért )


"Kuplung behúz, egyes, kis gáz, aztán csúsztatással indulunk" - kapom az utasítást. Lábam még lent, csinálom a hallottak és tádááááááá. Elindultam Lépegetve, de örültem, hogy megyek. Köröztem párat a gardedámmal, aztán egyedül. Közben némi akadály a pályán, egy mit sem sejtő galamb totyog át - gyorsan megtanultam fékezni, mert a madara csak azért sem szállt fel.

Kis gyakorlás után kettesbe fel, vissza egyes, kanyarodás nagy ívben majd szűken, végül jött az egyes rutinfeladat. Először az oktatóm, majd én, végül már a fiúkkal róttam a köröket.

A suzimukival egyébként remélem összeszokunk. Ürest alig találni, ha van kedve előjön, ha nincs, úgysem fogom megtalálni, gázra 2-3 mpes késéssel húz, első fékkel csak óvatosan.

Nem borultam, csak borítottam egy bóját, kellett a sikerélmény Egyelőre örülök ennek is és reménykedek, hogy a továbbiakban is marad ez a tendencia.

A "Első rutin - Én-esés / 1:0" elküldése a következőbe: Digg A "Első rutin - Én-esés / 1:0" elküldése a következőbe: del.icio.us A "Első rutin - Én-esés / 1:0" elküldése a következőbe: StumbleUpon A "Első rutin - Én-esés / 1:0" elküldése a következőbe: Google A "Első rutin - Én-esés / 1:0" elküldése a következőbe: Facebook

Kategóriák
Nem besorolt

Hozzászólások

  1. sunny logója
    hajrá- hajrá
  2. mina logója
    A nehezen található üresű vasaknál rendszerint műxik az, hogy amíg még gurul a kerék, addig próbálod megtalálni az ürest, olyankor könnyebb még.
  3. shylet logója
    Köszi a tippet Yama, délután kipróbálom!
  4. mina logója
    Nincs mit, drukkdrukk.
  5. babulu logója
    Biztosan te is a kis TUsutyukit kaptad Én is azzal kezdtem (miután leamortizáltam az MZ-t) és a tesójával a 250-essel vizsgáztam. Jah a helyszín ugyanez, csak az oktató más. Amúgy inkább a pályán ess, mint a forgalomba Ha már nagyon muszáj, márpedig az
  6. spider man logója
    Idézet Eredeti szerző Yama750
    A nehezen található üresű vasaknál rendszerint műxik az, hogy amíg még gurul a kerék, addig próbálod megtalálni az ürest, olyankor könnyebb még.

    Hajrá Shylet ez egy fontos dolog, mi rutinosabbak se mindig találjuk meg, de ha gurul a moci sokkal könnyebb!!
    Esetleg ha már veszel mocit rakathatsz fel fokozat kijelzőt, az sokat tud segíteni.
    Lényeges hogy soha ne legyél felelőtlen, és mindig öltözz fel rendesen, ruha, sisak, kesztyű, térd védő, ezek nagyon jó dolgok mert ha zakó van olcsóbb mint a bőröd, és hát szegény szüleid nem tudnak újat csinálni!
    Csak ügyesen és jelezd ha sikerült a vizsgád.
    Nó para!
  7. zsuan logója
    csak így tovább
  8. shylet logója
    Köszönöm csajok Volt már nagy zakó, tényleg nem kell több

    Spider Man, minden van, még ilyen dög melegben is, nem is engednek máshogy a pályára.

    És remélem sikerül, még jön egy pár beszámoló addig
  9. kisvirag logója
    Hajrá-hajrá! Remélem, továbbra is csak jó tapasztalataid lesznek... A bójákat ne sajnáld, nem árt nekik.
    (ja, és a safety-s oktatót idézve, ne nézd őket, mikor ki akarod kerülni, mert akkor tuti nekimész. Ugyanis oda mész,ahova nézel. Tehát oda nézz, ahová menni akarsz. Ez aranyszabály. )
    A TUtyuki meg azé' jó, mer' ha azt megtanulod kezelni, akkor bármi más motor úgy fog menni mint a karikacsapás!
    Egyébként a 250-est én csak Bakkecskének hívtam, mert csöppet ugrálós volt a kicsike. Mikor átültem róla a 400-as CB-re, meglepődtem, hogy jééé...nem is olyan nagy meg nehéz, és milyen könnyű kezelni!
  10. birge logója
    Hajrá-hajrá!
  11. Zöld Piszok logója
    Minden kezdet könnyű!
  12. lizi logója
    Csak így tovább!
  13. vidék logója
    Hajrá, csak így tovább! A majdnemelütést kivéve...
    Tanács, ha saját vasad lessz, és nehezen ugrik üresbe: kupplung állíttás (valszeg nem teljessen emel ki). !
  14. boncadóri logója
    Nem is estél ! Nagyon is ügyes vagy ! Hajrá-hajrá, élvezd minden percét !
  15. kisvirag logója
    ...és számolj majd be a randevúról a Bakkecskével! Kíváncsi vagyok, ugrál-e még?
  16. shylet logója
    Ma megyek megint, azóta sem volt még esés, csak bójadöntögetés, remélem ez is csökkenni fog ^^

    Kisvirág - majd mondom este mi volt, eddig még nem ültettek át a kecskére. Lassan kéne, mert ez már a 6. órám lesz...