RSS csatorna megtekintése

Gondolataim motorozásról, munkáról, meg ami még eszembe jut

Sok hűhó semmiért

Értékelés: 2 szavazat, 5.00 átlaggal.
Szerző: , Időpont:2008.04.20. 20:35 (477 Olvasás)
A fiúk egész nap motort szereltek. Ha már úgysem mentünk megint sehova. Tegnap ugyanis országos eső volt. Persze miután eldöntöttük, hogy akkor nem megyünk, kisütöt a nap. Maradt a kertészkedés: füvesítettünk, és elültettünk egy jegenyét.

Mikor végeztünk, a párom azt mondta, hogy a jegenyének, meg a fűnek sok víz kell - majd levettük a sáros bakancsokat, és behúzódtunk a szobába. Abban a pillanatban kinyitották az égi csapot, és mitha dézsából öntötték volna, ömleni kezdett az eső. Kb. 10 percig tartott, a végén még 1 cm átmérőjű jegek is estek, majd szemerkélt még egy kicsit, és alkonyatra ismét kitisztult az ég.

Ma gyönyörű tiszta időre ébredtünk. Már hetek óta be volt tervezve a motorszerelés. Nem az enyémet kellett ezúttal szerelni. Egy haver is átugrott, mert tologatni, emelgetni kellett a nagy vasat, de végül üzemképes lett az új fékrendszer is.

A próbaút után még nagyon bennük volt a szerelhetnék, ezért szétkapták a Sakált is. Ketten már csak megoldják a szimering-cserét. Kis nyomozás után kiderítettem, hogy bár első hallásra soknak tűnik, de tényleg 0,56 liter olaj kell telszkóponként a Guzziba.
Csatolás 27
Mikor már szét volt szedve, és a szimeringet is sikerült kipiszkálni a csőből, kiderült, hogy amit novemberben Milánó mellett egy hivatalos Guzzi szervízben vettünk, nem szimering, hanem csak a porfogója...
Csatolás 28
Szóval most az van, hogy szegény Sakál ott áll, se füle se farka, de legalábbis eleje az nincs. Most két lehetőség van: 1. kapok valahol jövő héten ilyen szimeringet, 2. május 2-án jön az unokatesóm férje, és akkor hoz nekem kintről. A motort addig is szépen letakargattam a ponyvával, hogy legalább tiszta maradjon, amíg újra saját lábán állhat.

A "Sok hűhó semmiért" elküldése a következőbe: Digg A "Sok hűhó semmiért" elküldése a következőbe: del.icio.us A "Sok hűhó semmiért" elküldése a következőbe: StumbleUpon A "Sok hűhó semmiért" elküldése a következőbe: Google A "Sok hűhó semmiért" elküldése a következőbe: Facebook

Címkék (kérjük add meg a legfontosabb témákat): guzzi, javítás, motorszerelés, szerelés, szimering, teleszkóp, telószimering
Kategóriák
Sakál vokál

Hozzászólások

  1. nana logója
    Hátha valakit érdekel... kaptunk szimeringet 2500-ért.
    Szóval ha jól megy, hétvégén már motorozhatok!
  2. kataaa logója
    én örülök!! Nem jössz felénk,ugye???
  3. bendzso logója
    De jó neked Nana