Szerencsés vagyok, mert a nap 24 órájában azt csinálom, amit szeretek: vagy motorozok vagy írok róla. Ha nem kellene minden nap aludni, akkor éjjel is dolgozhatnék...

Viszont aludni is szeretek.

Veszélyes város
2010.07.31. 13:51, NaNa által
Ez most megint egy figyelmeztető blog.
Azt figyeltem meg ugyanis, hogy életveszélyes a közlekedés a városban. Tegnap pl. majdnem a szemem előtt ütöttek el egy robogóst - teszem hozzá, ő volt a béna: miután 35-tel ment a belső sávban, tükörbenézés és karjelzés nélkül kezdett lehúzódni a szélére. Majdnem telibe is trafálták hátulról. Azért örülök, hogy nem kellett megállnom tanúskodni. Elkéstem volna a jógáról.
De most tényleg. Ahhoz képest, hogy alig van forgalom, tele van a város komplett alfabétákkal. Vagy talán pont azért. Mivel kisebb a forgalom, mint máskor, most olyanok is elővették a kicsi, hitelre vásárolt, gömbölyű városi kocsijukat, akik az elmúlt 15 évben nem.
Aztán mennek, mint a vakablak, 43,5 km/órával, kicsivel később hirtelen satufékkel állnak meg a sáv kellős közepén. És utána még csodálkoznak, hogy hátulról beléjük száll valaki.
Szóval figyeljetek oda! Amíg a legtöbben nyaralnak, a fővárosban a mazsolák garázdálkodnak. Most mondjam azt, hogy ma láttam olyat, akin hetvenéves kora ellenére lángnyelves baseballsapka volt? Lehet, hoyg azt hitte, hogy ő Kimi Raikkönen. Ment megnézni a nagyokat a HungaroRingen. Csakhiányzott a sebességéhez úgy 250 km/óra...
Azt figyeltem meg ugyanis, hogy életveszélyes a közlekedés a városban. Tegnap pl. majdnem a szemem előtt ütöttek el egy robogóst - teszem hozzá, ő volt a béna: miután 35-tel ment a belső sávban, tükörbenézés és karjelzés nélkül kezdett lehúzódni a szélére. Majdnem telibe is trafálták hátulról. Azért örülök, hogy nem kellett megállnom tanúskodni. Elkéstem volna a jógáról.
De most tényleg. Ahhoz képest, hogy alig van forgalom, tele van a város komplett alfabétákkal. Vagy talán pont azért. Mivel kisebb a forgalom, mint máskor, most olyanok is elővették a kicsi, hitelre vásárolt, gömbölyű városi kocsijukat, akik az elmúlt 15 évben nem.
Aztán mennek, mint a vakablak, 43,5 km/órával, kicsivel később hirtelen satufékkel állnak meg a sáv kellős közepén. És utána még csodálkoznak, hogy hátulról beléjük száll valaki.

Hozzászólások száma 11
Hozzászólás
-
Csütörtökön engem is majdnem elcsaptak mert nemadták meg a mackósajtot!
Persze ez nálam munkahelyi ártalom és megszokott mindennap!
A probláma az hogy sok embernek van jogsija de kevesen ismerik és tartják be a kreszt!
A minap egy k.csög ferraris hajtott be mellettem az egyirányú utcába (én jöttem ki helyes irányból, ő ment bele szembe a kötelező haladási iránnyal) és mikor szóltam neki kérdezte, hogy én valami önkéntes rendőr vagyok-e!
Szóval szerintem minél több pénze van valakinek annál bunkóbb!
A múltkor megállt mellettem egy rendőr, hogy miért kanyarodtam be a szemből jövő autó elött (a g.ci öregasszony már indulásból a dudát nyomta pedig én addigra már messze jártam) a lány akivel voltam csitítgatott pedig épp elakartam küldeni a rendőröket a picsába mert amikor engem leszorítanak az útról akkor egysincs a közelben, hogy megrója az autóst!
Az vígasztal, hogy a buszsávokat mostanában ellenörzik és osszák a büntetéseket!2010.07.31. 14:51, Zöld Piszok által
-
Falusi paraszt hozzászólása küvetkezik heee
Szóval én sokat jártam fel anno 3 éve Pestre áruért és vezettem ott minden gond nélkül bazi nagy telepjáróval sőt hogy tovább tetézzem a cél az volt hogy mindenkit lealázva a lámpánál elől álljak
de előfordult olyan hogy nem voltam biztos a dolgomban és lassítottam mert :
lehet e itt parkolni?
ezt az utcát elterelték!
ezt lezárták az X miniszter látogatása miatt... stb..
ilyenkor azért megtorpan az ember egy kicsit mert kiszedik a megszokott kerékvágásból.
De szerintem ha ti idegen helyre mentek ti is csak megtorpantok kicsit nem kell ahhoz egy bazi nagy város ami rohan a végzete felé...
Próbáljatok ilyen szemmel nézni a hezitálókra hogy huuu szegény eltévedt.
Én ha vezetek álltálában káromkodok amiért édesanyám megszólt már de őszintén mondom ez csak egy megszokás és nem is gondolom komolyan persze van hogy igen mert HÜLYÉK AZOK MINDIG VANNAK
2010.07.31. 18:21, bae által
-
Én is mindig kurvaanyázok ha olyan a helyzet, én így vezetem le az idegetIdézet:Falusi paraszt hozzászólása küvetkezik heee
Szóval én sokat jártam fel anno 3 éve Pestre áruért és vezettem ott minden gond nélkül bazi nagy telepjáróval sőt hogy tovább tetézzem a cél az volt hogy mindenkit lealázva a lámpánál elől álljak
de előfordult olyan hogy nem voltam biztos a dolgomban és lassítottam mert :
lehet e itt parkolni?
ezt az utcát elterelték!
ezt lezárták az X miniszter látogatása miatt... stb..
ilyenkor azért megtorpan az ember egy kicsit mert kiszedik a megszokott kerékvágásból.
De szerintem ha ti idegen helyre mentek ti is csak megtorpantok kicsit nem kell ahhoz egy bazi nagy város ami rohan a végzete felé...
Próbáljatok ilyen szemmel nézni a hezitálókra hogy huuu szegény eltévedt.
Én ha vezetek álltálában káromkodok amiért édesanyám megszólt már de őszintén mondom ez csak egy megszokás és nem is gondolom komolyan persze van hogy igen mert HÜLYÉK AZOK MINDIG VANNAK

2010.07.31. 19:33, Picar által
-
Na ez mind nem tartozik a béna mazsola kategóriába.Idézet:
Ha egész odáig lendületesen, szabályosan, a többi emberre figyelve, és a frgalmat nem akadályozva vezet valaki, az nem gáz. De az messziről látszik, amikor az illető úgy béna, ahogy van. Legszívesebben kiszállnék a kocsiból, és ott helyben kivennéém a kulcsot, félretolnáma kocsit, és elvenném a jogsiját. Járjon az ilyen inkább BKV-vel!2010.08.01. 09:39, NaNa által
-
2010.08.01. 10:24, 001Panka által
-
Persze értem azért írtam A HÜLYÉK AZÉRT MINDIG VANNAKIdézet:Na ez mind nem tartozik a béna mazsola kategóriába.
Ha egész odáig lendületesen, szabályosan, a többi emberre figyelve, és a frgalmat nem akadályozva vezet valaki, az nem gáz. De az messziről látszik, amikor az illető úgy béna, ahogy van. Legszívesebben kiszállnék a kocsiból, és ott helyben kivennéém a kulcsot, félretolnáma kocsit, és elvenném a jogsiját. Járjon az ilyen inkább BKV-vel!
2010.08.01. 12:07, bae által
-
2010.08.01. 13:40, Yama750 által
-
Nekem konkrékan szombat délelőtt történt, hogy előttem egy nagy ford transit...nyom egy szép nagy satuféket, de úgy isten igazából, én meg persze fékezve belecsúsztam.....Én hál istennek állva maradtam, de kis hondám a földre került
Jah, és hozzá kell tennem,hogy én ott álltam, és csak néztem, ahogy a transit szép lassan megy tovább
Viszont a mögöttem lévő autós jó fej volt és felírta nekem a rendszámot, de hát....természetesen majd nekem kell fizetnem, mert ugye hátulról belementem...no comment.2010.08.01. 19:21, Szandrita által
-
Gyerekek a féktáv nagyon fontos, dolog, és ha nincsen ABS akkor nagy a baj egy hirtelen fékezésnél!
Mindig azt mondtam nekem nem kell ABS a mocimba, és lőn csoda vettem az idén egy új vasat igaz kicsit óckodtam tőle de végül hagytam magam rábeszélni egy havernak akinek már egy éve van ABS a mocin, azt mondta nagyon jó dolog!! És igaza van!! Engem már nem is tudom hányszor mentett meg az eséstől, mert a ABS nélküli mocim kidobta a fenekét, na de ez nem teszi!! Tudom könnyű osztani az észt , de nekem mindig azt szokták mondani túl óvatos vagy, IGEN az vagyok estem már nagyot, én tudom milyen szar a kórházi koszt, volt részem benne, ja és azóta van két gyerekem akiket még fel kell nevelnem, Így inkább cikizenek hogy lassan megyek de oda is érek ahova akarok. Erre egy jó példa mentünk a 7-esen velencére(régin) és van egy bazi nagy gödör, mindenki bele ment kivéve engem, vólt időm korrigálni még ha kanyarba is volt, nekem nem kellet félreállnom és nézegetni a felniket!! na ez csak egy példa !! Bocsi ha sokat dumáltam!!2010.08.02. 08:54, Spider Man által
-
Tegnap letoltuk magunkat Velencére a Boncával. Régi 7-es, Martonvásár, lámpa. Bekopogtam a papának, hogy még szerencse, hogy nem az autópályát választotta, bár ott szélesebbek a sávok, lehet ott ( főleg ha mind a kettőt használja egyszerre ) nem okozna problémát az a borzasztó nagy kamion amit vezet ! Nézett rám bután. Egy szavamat se értette. Mellette ült Nyanyu, kicsit mintha nyomta volna a hasát a kesztyűtartó, lehet ez valami tervezési hiba a Totoja Szarisban, kicsi a hely. Már kezdett piroslani az arca a felháborodástól, mert mit szövegel itt ez, csak egy szar motoros, mig nekik ! Ugye ! Pont kétszer annyi kerekük van ! És milyen sok száraz kenyeret kellett elrágcsálni amig összekuporgatták az árát ! És ne is menjen gyorsan a Papu, mert mire fel az a nagy száguldás, 32km/óra felett csak összeborzolódik a dauer a fején ! Ezek meg állatok itten ! Mennek mint a barmok !
Komolyan megsajnáltam Paput. Mert nem mer szólni Nyanyunak,hogy már nem megy, hogy fél, hogy berozsdásodott, hogy őszintén utálja ezeket a húsvéti, nyári, karácsonyi kötelező autózásokat. Hogy igazán lejöhetnének a gyerekek az unokákért, neki bőven elég már a Tecsóig elvergődni.
Most a hasonszőrű negyvenes verzióra nem térek ki ( ezek sokkal rosszabbak, tetézi a bajt az egoizmusuk, az összespóroltuk, mert a szomszédnak is van, de tankolni nem futja, stb ), mert az már egy blog lenne.
Élvezzétek a nyarat csajok !2010.08.03. 08:20, BoncaDóri által
-
Idézet:Gyerekek a féktáv nagyon fontos, dolog, és ha nincsen ABS akkor nagy a baj egy hirtelen fékezésnél!
Mindig azt mondtam nekem nem kell ABS a mocimba, és lőn csoda vettem az idén egy új vasat igaz kicsit óckodtam tőle de végül hagytam magam rábeszélni egy havernak akinek már egy éve van ABS a mocin, azt mondta nagyon jó dolog!! És igaza van!! Engem már nem is tudom hányszor mentett meg az eséstől, mert a ABS nélküli mocim kidobta a fenekét, na de ez nem teszi!! Tudom könnyű osztani az észt , de nekem mindig azt szokták mondani túl óvatos vagy, IGEN az vagyok estem már nagyot, én tudom milyen szar a kórházi koszt, volt részem benne, ja és azóta van két gyerekem akiket még fel kell nevelnem, Így inkább cikizenek hogy lassan megyek de oda is érek ahova akarok. Erre egy jó példa mentünk a 7-esen velencére(régin) és van egy bazi nagy gödör, mindenki bele ment kivéve engem, vólt időm korrigálni még ha kanyarba is volt, nekem nem kellet félreállnom és nézegetni a felniket!! na ez csak egy példa !! Bocsi ha sokat dumáltam!!
Jaj, de jó, én is pont így (nem) megyek! Mehetünk majd együtt - ha megyünk valahová?
Bár az én gyerekeim már nem kicsik, viszont még neveletlenek.
2010.08.06. 18:16, Brigó által










