RSS csatorna megtekintése

lököttke

El csajosodásom története....

Értékelés: 6 szavazat, 4.83 átlaggal.
Szerző: , Időpont:2011.03.24. 18:23 (617 Olvasás)
Mióta az eszemet tudom, környezetem mindig is furi csajszinak jellemzett, később a "fiús csaj" címkére változott... Hisz inkább fiú illetve pasi barátaim voltak, s ennek köszönhetően könnyen be illeszkedtem a meló helyemen is ami köz tudott..honvédség. De én csak zöld ruhásoknak hívom
De valami történt pár éve...
Talán az első mocimmal kezdődhetett ami 1 kék Simson s51-volt.
Aztán jött a piros MZ-ém jogsi nélkül remegő lábakkal.
S jött a nagyobb fordulat, de ez már Ándorral a fekete kis lovammal.
A szoknyás gurulás, ami persze csak önbizalom tuningnak indult 1 taknyolásom után.
Azóta ha szoknyába gurulok vagy rövid naciba, persze meg felelő biztonsági viselettel, kapom az elismerő jelzéseket.
S mind e közbe a moci szerelem hátterébe el kezdtem 30-éves vén fejjel plüs figurákat venni, amik persze az ágyamon pihennek. Egy kivételével a lila manó azaz Kis Löksi, aki motorom kormányán ül már pár éve.
Idén fel került a rózsa színű duda is. Pedig köztudott, hogy a rózsa színt nem csíptem pláne nem motoron... S a poén benne a kis duda hangosabb mint a mocié
S lehet hogy furi így a mocim, de nekem tetszik, olyan Lököttkés
Mind e mellett a női kütyük rózsa színű cicás fülbe való, rohangálós szoknya, és úgy látom el csajosodtam...
Löki csajjá váltam

A "El csajosodásom története...." elküldése a következőbe: Digg A "El csajosodásom története...." elküldése a következőbe: del.icio.us A "El csajosodásom története...." elküldése a következőbe: StumbleUpon A "El csajosodásom története...." elküldése a következőbe: Google A "El csajosodásom története...." elküldése a következőbe: Facebook

Címkék (kérjük add meg a legfontosabb témákat): elcsajosodás
Kategóriák
Nem besorolt

Hozzászólások

1. oldal, összesen 2 12 UtolsóUtolsó
  1. nikóca logója
    ...és milyen jól áll neked az elcsajosodás
    /Hamarosan jelentkezem./
  2. Évci logója
    Érdekes, hogy ezt írod, mert valahogy én is azt veszem észre magamon, hogy bár motorozom, de ezzel párhuzamosan még inkább igyekszem az életben kifejezni, hogy nő vagyok. Talán ezzel szeretném megcáfolni azt a tévhitet, hogy ha egy nő motorozik, az csakis egy agresszív, törtető állat lehet.
  3. lököttke logója
    Idézet Eredeti szerző Évci

    Nem tudom lehet... Ez nekem még át s futott az agyamon...
    Próbálom el lesni a fiatalok utcai viseletét, és mikor sikerült a meg felelő összeállítást össze hozni, s Pimpa elismerő pillantása után hát... dagatt a női önbizalmam
  4. Évci logója
    Nagyon helyes! Pedig hogy kötötted az ebet a karóhoz, hogy Téged ne tekintsenek nőnek! Úgy látszik csak a megfelelő társ kellett hozzá, aki a kihozza belőled. Annyira tudsz nő lenni, amennyire a párod férfi.
  5. lököttke logója
    Idézet Eredeti szerző Évci
    Nagyon helyes! Pedig hogy kötötted az ebet a karóhoz, hogy Téged ne tekintsenek nőnek! Úgy látszik csak a megfelelő társ kellett hozzá, aki a kihozza belőled. Annyira tudsz nő lenni, amennyire a párod férfi.
    Nagyon makacsul ragaszkodtam a fius, furi csaj címkéhez.
    Igaz mindig tudtam a szívem mélyén, csak nem mertem "bevállalni" s igen talán Pimpa kellett ,hogy fel vállaljam...
  6. birge logója
    Idézet Eredeti szerző Évci
    Érdekes, hogy ezt írod, mert valahogy én is azt veszem észre magamon, hogy bár motorozom, de ezzel párhuzamosan még inkább igyekszem az életben kifejezni, hogy nő vagyok. Talán ezzel szeretném megcáfolni azt a tévhitet, hogy ha egy nő motorozik, az csakis egy agresszív, törtető állat lehet.
    Pont ugyanígy vagyok vele én is, pedig még nem is motorozom...
  7. Évci logója
    Elég megdöbbentő volt, amikor a párom hónapok múltán bevallotta, hogy amikor megtudta, hogy motorozom, felemás érzéseket váltott ki belőle, nem tudta hova tenni a dolgot, azt hitte, hogy fiús vagyok. Aztán persze rájött, hogy nem. Szóval egyesek felnéznek a motoros nőkre, mások inkább ijesztőnek találják és nem értik.Bár inkább a pozitív megítélés a jellemző szerintem (remélem).
  8. wadmacs logója
    nálam megvan a moci is (piros MZ akinek tisztességes neve Jenő) ,a fius nőci,a rózsaszin nemtürés (kivéve a kis rózsaszin garfield mintás zoknik) a tetoválások a piercing,de mindég igyekszem Nő lenni,persze ezt csak egy valaki érzi látja mindég).de másoknak is feltünik azért )
  9. nuca logója
    egy időben én is tök fiús voltam, aztán az első komoly kapcsolatom óta kezdek egyre nőiesebb lenni, bár utóbbi időben inkább vagánykodok. (:
    egyébként nehéz változni néha (mer azért kell, semmi nem marad ugyanolyan..), és én például nagyon ragaszkodok dolgokhoz. képtelen vagyok letenni a acélbetétest, pedig 1000szer kényelmesebb lenne valami sport cipőbe tolni. már a nyarat várom, akkor legalább lehet sarut hordani:P
  10. lököttke logója
    Idézet Eredeti szerző Nuca
    egy időben én is tök fiús voltam, aztán az első komoly kapcsolatom óta kezdek egyre nőiesebb lenni, bár utóbbi időben inkább vagánykodok. (:
    egyébként nehéz változni néha (mer azért kell, semmi nem marad ugyanolyan..), és én például nagyon ragaszkodok dolgokhoz. képtelen vagyok letenni a acélbetétest, pedig 1000szer kényelmesebb lenne valami sport cipőbe tolni. már a nyarat várom, akkor legalább lehet sarut hordani:P
    Nyugi anno én is úgy öltözködtem mint a haverjaim
    Flanel ing és sport cipő
    És 3- fiuval nőttem fel
  11. pankamano logója
    Hát én is újabban a hello kittys pizsit szetem és a rozsaszín párducos otthoni meleg házi ruhámat.Igaz ezeket inkább otthon firtatom.A szoknyát viszont nem igazán tudom magamra venni.Nyáron is a ruhácskát néha.
    Szerintem nem ciki és nem is baj ha a Nő néha nagyon Nő(kislányosan meg még aranyosabb)
    Löksi nem csak te vagy egyedül meg csajosodva
  12. fneildi logója
    Engem csak a lányaim tudtak átváltoztatni,de ők egyre jobban.
  13. zsuan logója
  14. CChugi logója
    Engem meg pont amiatt szoktak cikizni, hogy nagyon csajos vagyok mégis motorozok....beöltözés előtt hamarabb nézem meg, hogy rendben van-e a make up mint bármilyen más műszaki kütyü ellenőrzése, a körmöm akkor is ciklámen ha a motoron ülök, azért a rucik is legyenek rendben...stb.stb De nem zavar ha viccelődnek, attól hogy motorozom még NŐ vagyok...csupa csupa nagybetűvel
  15. boncadóri logója
    Tök jó Löksi ! Így is úgy is szeretünk !
  16. mina logója
    Löksi, a mai napig emlegeti nekem a fodrász Moncsi, hogy milyen kár, hogy nem tudtunk akkor valami dögös nőt faragni belőled. Egyébként szeritnem is, mert a csajoknak mindig jót tesz, ha meglátják magukat szépnek. De lesz még naptárfotózás és lesz belőled Miss Akármelyikhónap!
  17. tt100 logója
    Na és mi pasik megintcsak kényelmesen hátradőlhetünk,nekünk ilyen problémákkal soha nem kell szembenéznünk
  18. lököttke logója
    Idézet Eredeti szerző Yama750
    Löksi, a mai napig emlegeti nekem a fodrász Moncsi, hogy milyen kár, hogy nem tudtunk akkor valami dögös nőt faragni belőled. Egyébként szeritnem is, mert a csajoknak mindig jót tesz, ha meglátják magukat szépnek. De lesz még naptárfotózás és lesz belőled Miss Akármelyikhónap!
    De miért??? Nem értem
    Ari vagy, hogy megint próbálsz rá dumálni
    De sorry a munkám sok energiám el veszi így nem valoszinü, hogy el tudnék menni.
    De szerintem Nicóból jó csam naptári lány lenne
  19. tt100 logója
    Semmi baj Löki,majd a fotós stáb kivonul a kaszárnyába fotózni téged
  20. lököttke logója
    Idézet Eredeti szerző tt100
    Semmi baj Löki,majd a fotós stáb kivonul a kaszárnyába fotózni téged
    ezt már páran igérték : de oda nem egednek be senkit
1. oldal, összesen 2 12 UtolsóUtolsó