asbaba

Egy kedves kérésnek és a "szabályoknak" eleget téve, képletesen kissé vissza visszatekerve az időt, "kezdjük" a bemutatkozással itt létemet.

Sokat gondolkodtam, vajon honnan jön nálam a motorozás iránti szenvedély. Több dolog is eszembe jutott: az egyik, hogy a szüleim 20 évvel ezelőtt egy vas és acél gyárban dolgoztak, ahol délutánonként én folyton lógtam - innen szeretem az olaj, a benzin és a vas szagát és nem riaszt vissza, hogy koszos legyek. Aztán, mivel nem voltunk eleresztve pénzzel és egyedül nevelt anyukám, ezért sosem vágytam sokra, csak miután bekerültem a szakközépbe. Innentől kezdve kezdtem az álmaimat valóra váltani és túltenni saját magamon is. Sok évbe telt, sok küzdelem árán értem el idáig, de meg tudom becsülni azt, amim van, már elégedett vagyok, egész kereknek tűnik az életem is, de tisztában vagyok azzal, hogy akár még 50 évesen is tanulni fogok, mindig valami újat. Remek példaképeim vannak, akik igencsak motiválnak.

A motorozás és a motorok iránti vonzalom valamivel több, mint 10 éve kezdett erősödni bennem. Boldog voltam, amikor az akkori barátomnak lett egy 400-as Yamahája, amivel mentünk ide-oda. Imádtam a hangját, a formáját, ahogy megy, mindent. Akkor még nem gondolkoztam azon, hogy mi tetszik jobban, a motor maga, vagy a motoros pasik...ez a mai napig dilemma, de ha őszinte akarok lenni, akkor minden együtt. És már arra is rájöttem, hogy nagyon jó, ha az ember lányának van egy motoros pasija, mert ha nem jó az aksi és nem indul el, legyen kinek betolnia

Szóval, 2002 körül szerettem volna elmenni egy motoros iskolába, már meg is volt a pénzem rá, a sulit is kinéztem, de sajna közbejöttek az anyagi problémák és másra kellett költenem. Nagyon sokáig azért nem szomorkodtam, mert akkoriban az autók iránt is erős vonzalmat éreztem, mivel imádok vezetni is, így a munkámból kifolyólag, később újabb autót vettem és a motorozás több dolog miatt teljesen háttérbe szorult. Csak akkor ültem motorra, mikor vitt valaki. Jóval később aztán párkapcsolat terén, célirányosan szinte csak motoros pasikkal ismerkedtem, hiszen kell a közös érdeklődési kör. Szerencsés is voltam ebben, mert be tudom azt és azokat vonzani, am(k)i(k)re vágyom. Tudatosan vonzom...

Aztán 2 évvel ezelőtt végül elkezdtem a motoros sulit, amit sajna meg egy baleset kettévágott. Robogóval közlekedtem már akkoriban és egy csaj kijött a mellékutcából, majd elütött. "És így múlt el a világ dicsősége..." illetve múlt volna, ha a 3 hónap gipsz és otthoni börtön után nem hajt továbbra is a vágy, hogy
visszapattanjak rá és menjek tovább a kitűzött utamon. Meg is tettem, amint lehetett és mivel fülig ért vigyorral szálltam le, tudtam, hogy hamarosan folytatom és csak azért is megszerzem a jogsit.

Ezek után kimentem Angliába dolgozni, így megint késett a terv megvalósulása. Idén viszont haza kellett jönnöm egy hosszabb időre, mert a baleset miatt a további fájdalmak (már alig tudtam 5 percet járni) újabb (bár kisebb) műtétet eredményeztek, ami újra 1 hó mankózással majd gyógytornával volt megspékelve, de beterveztem azt is, ha kicsit jobban leszek és a lábam is bírja, akkor végig csinálom és megtanulok végre motorozni. Még javában jártam gyógytornára, mikor elkezdtem újra a motoros sulit és eljártam rutinra, majd gyakorolni és végül, kitartásom eredményeképpen, 11 év után, boldogan tarthatom kezeim közt az A-s jogosítványt és lábaim közt a csodás motoromat, és fertőzhetem meg véremet az egyik legszebb, bár egyik legveszélyesebb hobbival, a motorozással Elég rögös út vezetett idáig, de hiszem, ha az ember valamit nagyon akar és elég kitartó, előbb-utóbb eléri!

Üdv. nektek, remélem, tetszett