Repülés a léggyel
2010.05.17. 02:12, Ancsipancsi által
Elmentünk tavaly Sárvárra bulizni.
Az úgy indult, hogy Hegyhétszentjakabra mentünk nyaralni.
Leszámítva pár kedvromlasztó parazitát, egész jó volt.
Sőt, csodálatos a környék és az esős-ködös időnek köszönhetően fantasztikus látványban volt részünk a hegyek között is.
Szóval átmentünk Sárvárra.
Elvileg úgy volt meghirdetve, hogy "Blues-Rock-Alternatív Fesztivál", hát ezt egész pontosan a vár alatti kocsmában tartották.
A közönséget tekintve csak szánalmas alternatív buliig jutottunk, amiben a f*szomtudja miért, de egy kis csitri teljesen beprögött rám.
Próbáltam kultúráltan intézni a dolgokat, konkrétan leültem és nem reagáltam arra, hogy a lábával agyontapos és állandóan fellök.
De nyilvánvalóan rámszállt; amíg ültem is elém jött ugrálva és a lábaimra taposott, amit kezdtem egyre kevésbé nyugodtan tűrni, de hála birkatürelmű Páromnak, igazán elnéztem neki.
Aztán jött a Psycho Mutants koncertje, amin széttáncoltam magam és gyakorlatilag csak én vágtam a stílusukat, így felém fordulva játszottak, miközben ugráltam a kikúrt jó zenére.
Aztán tehénkénk előkerült, a koncertek és rendezvény végeztével betelt a pohár és porcelán testét tiszta erőből visszalöktem, de csak röhögött, viszont amikor méregben forgó szemekkel mutogattam neki, hogy cicababa, sétáljunk ki és verjük le a dolgokat, nem mert a szemembe nézni és hamarosan köddé vált de már az egy méteres átlagmagasságú csipetcsapat barátnői sem röhögtek hirtelen.
Szóval ennyivel megúszta.
Amúgy elvileg az volt a gond, hogy a Metallica pólómban és a rojtos dzsekimben csövesnek számítottam előkelő és elvetemülten alternatív -pólóhoz lila sál- köreikben. Talán visszamaradott vagyok, de abban is, hogy nem futok ki sírva két lábletaposástól, sőt. Azért van három testvérem.
A lényeg.
Sosem szerettem a műzenét, az elektromos szarságokat, de valahogy ez más volt.
Ettől függetlenül, továbbra sem fogok albumokat vásárolni tőlük, de amit ott csináltak az, hű, meg na.
Amikor odaértünk és letelepedtünk egy asztalhoz, ezek a seggdugók előttünk tanyáztak.
Röhögve kritizálták a fellépő punk-rock szerű zenekart, és az órákig tartó behangolásukat, aztán azt a katasztrófa fülsiketítő hanghatást, amit összekreáltak.
Tátott szájjal néztem őket, és fintorogtam, hogy fingjuk nincs, miről beszélnek.
Hát nagyon is volt.
Nem tudtam kik ők, aztán kárörvendő jóslásokkal vártam a fellépésüket, de nem jött be, mert két perc alatt mindent behangoltak és egy olyan hangzást varázsoltak a lábunk elé, hogy mindenki leesett állal leste őket.
Levettek a lábamról.
Zseniális volt. Nem süketültem meg, iszonyatosan élveztem a zenét, minden hangszer és ének tökéletesen kivehetően és élvezhető mértékben hallható, és minden egyensúlyban volt.
A kiscsaj jól énekel, viszont kicsit tömegcikk a hangja szerintem. Na de ide illik.
És ennek ellenére a zene és az egész annyira nem elcsépelt, valahogy új a számomra, valahogy más.
A búcsúzásnál úgy mutatták be a gitárost, mint az "Egyszer volt... az élet"-ből a vöröshajú kisgonoszt, tényleg olyan:-))
Hát, régóta tervezek egy Hendrix-Morrison blogot, sosem gondoltam volna, hogy egy Voler Mouche megelőzi őket.
Na jó, azért abba több munkát szeretnék fektetni. Talán lesz értelme.
Hát, repüljetek a "Szálló légy"-gyel.
Ja, a Spring is here c. dalt a régi kolléganő énekli, azóta tudtommal folyamatosan az "új" csaj van, akit pl. a Thrill seeker-en is hallhattok.
Amúgy a myspace-en több dal, infó.
http://webcache.googleusercontent.co...&ct=clnk&gl=hu
Az úgy indult, hogy Hegyhétszentjakabra mentünk nyaralni.
Leszámítva pár kedvromlasztó parazitát, egész jó volt.
Sőt, csodálatos a környék és az esős-ködös időnek köszönhetően fantasztikus látványban volt részünk a hegyek között is.
Szóval átmentünk Sárvárra.
Elvileg úgy volt meghirdetve, hogy "Blues-Rock-Alternatív Fesztivál", hát ezt egész pontosan a vár alatti kocsmában tartották.
A közönséget tekintve csak szánalmas alternatív buliig jutottunk, amiben a f*szomtudja miért, de egy kis csitri teljesen beprögött rám.
Próbáltam kultúráltan intézni a dolgokat, konkrétan leültem és nem reagáltam arra, hogy a lábával agyontapos és állandóan fellök.
De nyilvánvalóan rámszállt; amíg ültem is elém jött ugrálva és a lábaimra taposott, amit kezdtem egyre kevésbé nyugodtan tűrni, de hála birkatürelmű Páromnak, igazán elnéztem neki.
Aztán jött a Psycho Mutants koncertje, amin széttáncoltam magam és gyakorlatilag csak én vágtam a stílusukat, így felém fordulva játszottak, miközben ugráltam a kikúrt jó zenére.
Aztán tehénkénk előkerült, a koncertek és rendezvény végeztével betelt a pohár és porcelán testét tiszta erőből visszalöktem, de csak röhögött, viszont amikor méregben forgó szemekkel mutogattam neki, hogy cicababa, sétáljunk ki és verjük le a dolgokat, nem mert a szemembe nézni és hamarosan köddé vált de már az egy méteres átlagmagasságú csipetcsapat barátnői sem röhögtek hirtelen.
Szóval ennyivel megúszta.
Amúgy elvileg az volt a gond, hogy a Metallica pólómban és a rojtos dzsekimben csövesnek számítottam előkelő és elvetemülten alternatív -pólóhoz lila sál- köreikben. Talán visszamaradott vagyok, de abban is, hogy nem futok ki sírva két lábletaposástól, sőt. Azért van három testvérem.
A lényeg.
Sosem szerettem a műzenét, az elektromos szarságokat, de valahogy ez más volt.
Ettől függetlenül, továbbra sem fogok albumokat vásárolni tőlük, de amit ott csináltak az, hű, meg na.
Amikor odaértünk és letelepedtünk egy asztalhoz, ezek a seggdugók előttünk tanyáztak.
Röhögve kritizálták a fellépő punk-rock szerű zenekart, és az órákig tartó behangolásukat, aztán azt a katasztrófa fülsiketítő hanghatást, amit összekreáltak.
Tátott szájjal néztem őket, és fintorogtam, hogy fingjuk nincs, miről beszélnek.
Hát nagyon is volt.
Nem tudtam kik ők, aztán kárörvendő jóslásokkal vártam a fellépésüket, de nem jött be, mert két perc alatt mindent behangoltak és egy olyan hangzást varázsoltak a lábunk elé, hogy mindenki leesett állal leste őket.
Levettek a lábamról.
Zseniális volt. Nem süketültem meg, iszonyatosan élveztem a zenét, minden hangszer és ének tökéletesen kivehetően és élvezhető mértékben hallható, és minden egyensúlyban volt.
A kiscsaj jól énekel, viszont kicsit tömegcikk a hangja szerintem. Na de ide illik.
És ennek ellenére a zene és az egész annyira nem elcsépelt, valahogy új a számomra, valahogy más.
A búcsúzásnál úgy mutatták be a gitárost, mint az "Egyszer volt... az élet"-ből a vöröshajú kisgonoszt, tényleg olyan:-))
Hát, régóta tervezek egy Hendrix-Morrison blogot, sosem gondoltam volna, hogy egy Voler Mouche megelőzi őket.
Na jó, azért abba több munkát szeretnék fektetni. Talán lesz értelme.
Hát, repüljetek a "Szálló légy"-gyel.
Ja, a Spring is here c. dalt a régi kolléganő énekli, azóta tudtommal folyamatosan az "új" csaj van, akit pl. a Thrill seeker-en is hallhattok.
Amúgy a myspace-en több dal, infó.
http://webcache.googleusercontent.co...&ct=clnk&gl=hu
Hozzászólások száma 7
Hozzászólás
-
szép!2010.05.17. 10:03, Bendzso által
-
Előítéletek. Hazudik aki azt mondja,hogy nincsenek előítéletei másokkal szemben,mindenkinek van.De érdemes abban a pillanatban megállni,amikor az előítéleteink a felszínrebuggyannak.....amúgy zenével kapcsolatban nekem soha nem jön be elsőre az,amit később megszeretek,még akkor sem,ha mondjuk az előadó előző munkáit mondjuk imádtam.És ez minden műfajra igaz.Talán nem ide tartozik,és talán pontatlan az idézés is:" A faji tisztátalanság határozottan jótékony hatású"-Bartók Béla2010.05.17. 10:24, tt100 által 
-
Hm.Electrofos...Hát a legnagyobb baj az,hogy az emberek többségének szelektív a hallása...Az én fülem képes befogadni mindenféle zenét.A fő profil a nagyon elvetemült hardcore techno,a goa trance,és a trance egyéb fajtáji...De ugyanígy meghallgatom a rock,metál zenéket is...pl. a road nagy favorit,imádom...utálom a populáris zenéket...de ami jó meghallgatom...legyen d'n'b,R'n'B,valami nagyon nyú sztájl zene...A bulik amiken részt vettem régen és most is pont olyanok mint az ilyen alternativ bulik...csak én nézhettem ahogy a srácnak lóg a tű a kezéből,és várja a kiba..ott aranylövést,mert annyira elkúrt az élete,mer' ugye nem tud mit kezdeni apuka sok pénzével...mindegy,hogy kannástól vagy jagertől baszik be az ember...a vége ugyanaz...legyen rocker,discos,hiphopper vagy bármi más,vagy egy faszkalap az ember vagy nem,stílustól függetlenül...De amikor már mész le egy szórakozóhelyre és azt látod a tulaj bassza szét a vodkás üveget a szórakozni kívánó vendég fején kicsit elgondolkozól,hogy régen más volt....Amikor a kopaszokkal verekedtünk színházkertben...amikor a lakótelepi srácokkal úgy intéztük a gondjainkat,hogy nem a semmire vertük egymást agyon,inkább összedobtunk 10-20an fejenként 500 ft-ot,kimentünk bmx pálya mögé,és kieséses rendszerben vertük agyon egymást...és az utolsó megkapta a pénzt...és igy mindenki(majdnem mindenki)jól járt...aztán múltak az évek,és ahogy a cigányok bátrabbak lettek és bemerészkedtek a belvárosba...4-5en mentek egy emberre,és ha nem tudtak földre rakni simán belédrakták a pengét,ahogy belém is...és kb. most is itt tartunk...aikor a rockerek veszprében 10esével verték meg a discos kölköket amig kiment levegőzni egyedül...10en...a szar bakancsukkal nagyon bátran agyon rugdosták a kölköket...ahogy mi is kimentünk metroba hogy a rockereket elpicsázzuk...senki ne jobb senkinél...ez van...szerintem2010.05.17. 12:17, killecske által
-
"Senki nem jobb senkinél" ebben egyetértünk. Amúgy már megszoktam, hogy nem bírják a búrámat és állandóan kinéznek valahol, ha nincs kötözködés, velem tuti lesz. Akárcsak a bátyámmal. Mesélték, hogy ő is ül az asztalnál, beszélget a barátokkal és nem is figyel senki másra, de tuti megjelenik valami állat, aki verekedni akar vele.
Régen elég durva zenéket meghallgattam én is, valahol talán még dobálódnak a maradványai. Az akkori haveri kör hozta be persze az életembe és eleinte egész jól elhallgattam. Aztán valahogy elmúlt, nem tehetek róla, legutóbb barátnőm párjával kellett hallgatni a kocsiban komoly 5 percig, de alig vártam, hogy kiszálljak, nem bírom elviselni muszájból sem. Rengeteg féle zenét meghallgatok, de a Rock zene az, ami a legközelebb áll hozzám, amit sajátomnak érzek. Abból a takonykorból meg már kinőttem, hogy valakit lenézzek a stílusa miatt, nem csak hogy nem foglalkoztat és elfogadom, de úgy gondolom kell is, hogy ne legyünk egyformák.2010.05.17. 13:57, Ancsipancsi által
-
Mindenkinek vannak előítéletei és a legelső dolog, amiből ez megszületik, az a másik látványa. Ez egy teljesen természetes dolog, az ember állati ösztöne úgy működik, hogy a szokatlant, a furcsát kilököm a populációmból, legyen az csak egy sárvári bűzös-mocskos kocsma...Idézet:Eredeti szerző tt100
Előítéletek. Hazudik aki azt mondja,hogy nincsenek előítéletei másokkal szemben,mindenkinek van.De érdemes abban a pillanatban megállni,amikor az előítéleteink a felszínrebuggyannak.....amúgy zenével kapcsolatban nekem soha nem jön be elsőre az,amit később megszeretek,még akkor sem,ha mondjuk az előadó előző munkáit mondjuk imádtam.És ez minden műfajra igaz.Talán nem ide tartozik,és talán pontatlan az idézés is:" A faji tisztátalanság határozottan jótékony hatású"-Bartók Béla
Nehogy a génjeink keveredjenek.
Nekem is vannak előítéleteim, de ahogy öregszem a türelmem egyre nagyobb, bár egy kicsit gyorsabban is fejlődhetne ez a dolog...
De próbálom elsősorban a tetteik alapján el- és megítélni az embereket, az összes többi másodlagos kérdés, vagy még másodlagos se. És remélem, ha majd lesznek gyerekeim, eszerint fogom nevelni őket. Nem akarok belőlük egy csőlátású, vallási vagy akármilyen fanatikus őrülteket, ne a felszínt nézzék, ne dőljenek be a látványnak, a mondottaknak, vagy írottaknak és a színészkedésnek. Persze sok mindent az embernek magának kell átélnie és sajnos nem is egyszer, hogy tanuljon belőle. Azt most nemrégiben magamba véstem, hogy az, aki egy szerény, konzervatív és teljesen normális értékrendekkel rendelkező személynek látszik, akit egy csoportban nagyon megbecsülnek, felnéznek rá és egy bölcs UHUnak tekintik, az a felszín alatt rohad, bevált trükkökkel alakít ki magáról egy képet és még mondogatja is, hogy kérdezd meg bátran, mi a véleménye rólam xy-nak. Aztán van egy másik énje, akit már olyan szinten és alattomosan kiművelt, hogy nagyon ügyesen rejtegeti. Szóval, én az emberekkel vagyok így, hogy automatikusan tudom, hogy ha valaki elsőre-másodszorra nagyon szimpatikus, azt úgy fogom kerülni, mint a szart. Már tudom saját magamról, hogy mire miként fogok reagálni. Csak néha sajnos már későn.
És rendszerint azokból lesznek a barátaim-de legalábbis nagyon jó haverjaim, akiket rendszerint elkerülnék és nem bírok elviselni.
Na erre az a bevált módszerem és mindenkinek ezt tudom tanácsolni, hogy rendben van, ha nem bírunk bizonyos arcokat, de nem szabad annyira elvadulni, ami már visszafordíthatatlan lenne, mert soha nem lehet tudni. A még nagyon fontos jelzőrendszer az érintés. Amikor a főnökömmel először kezet fogtam, olyan volt, mint az áramütés, azonnal tudtam, hogy nem fog menni. Évekkel később is automatikusan elrántottam a vállam, vagy a karom, ha valamiért hozzám ért. Azért ez se mindig jön be sajnos... Na, mindegy, úgy se érdekel ez senkit2010.05.19. 10:20, Ancsipancsi által
-
Azért a nótoriusan lábontaposós lánykát úgy hirtelen felindulásból lehet hogy én is a budicsésze zavarosába merítettem volna meg....persze csak gondolati síkon,semmint tettlegesenIdézet:Eredeti szerző Ancsipancsi
Mindenkinek vannak előítéletei és a legelső dolog, amiből ez megszületik, az a másik látványa. Ez egy teljesen természetes dolog, az ember állati ösztöne úgy működik, hogy a szokatlant, a furcsát kilököm a populációmból, legyen az csak egy sárvári bűzös-mocskos kocsma... Nehogy a génjeink keveredjenek.
Nekem is vannak előítéleteim, de ahogy öregszem a türelmem egyre nagyobb, bár egy kicsit gyorsabban is fejlődhetne ez a dolog... De próbálom elsősorban a tetteik alapján el- és megítélni az embereket, az összes többi másodlagos kérdés, vagy még másodlagos se. És remélem, ha majd lesznek gyerekeim, eszerint fogom nevelni őket. Nem akarok belőlük egy csőlátású, vallási vagy akármilyen fanatikus őrülteket, ne a felszínt nézzék, ne dőljenek be a látványnak, a mondottaknak, vagy írottaknak és a színészkedésnek. Persze sok mindent az embernek magának kell átélnie és sajnos nem is egyszer, hogy tanuljon belőle. Azt most nemrégiben magamba véstem, hogy az, aki egy szerény, konzervatív és teljesen normális értékrendekkel rendelkező személynek látszik, akit egy csoportban nagyon megbecsülnek, felnéznek rá és egy bölcs UHUnak tekintik, az a felszín alatt rohad, bevált trükkökkel alakít ki magáról egy képet és még mondogatja is, hogy kérdezd meg bátran, mi a véleménye rólam xy-nak. Aztán van egy másik énje, akit már olyan szinten és alattomosan kiművelt, hogy nagyon ügyesen rejtegeti. Szóval, én az emberekkel vagyok így, hogy automatikusan tudom, hogy ha valaki elsőre-másodszorra nagyon szimpatikus, azt úgy fogom kerülni, mint a szart. Már tudom saját magamról, hogy mire miként fogok reagálni. Csak néha sajnos már későn.
És rendszerint azokból lesznek a barátaim-de legalábbis nagyon jó haverjaim, akiket rendszerint elkerülnék és nem bírok elviselni.
Na erre az a bevált módszerem és mindenkinek ezt tudom tanácsolni, hogy rendben van, ha nem bírunk bizonyos arcokat, de nem szabad annyira elvadulni, ami már visszafordíthatatlan lenne, mert soha nem lehet tudni. A még nagyon fontos jelzőrendszer az érintés. Amikor a főnökömmel először kezet fogtam, olyan volt, mint az áramütés, azonnal tudtam, hogy nem fog menni. Évekkel később is automatikusan elrántottam a vállam, vagy a karom, ha valamiért hozzám ért. Azért ez se mindig jön be sajnos... Na, mindegy, úgy se érdekel ez senkit Működnek nekem is az előítéleteim,de ilyenkor vagy próbálok magyarázatot keresni saját magamban a miértjére,vagy lexarom és nem szólok hozzá,nem véleményezek.Természetesen akár beszélgetés formájában is próbálok megoldást találni rá,de ha a másik fél részéről nem érzek kompromisszumkészséget,vagy legalább minimális érdeklődést az ellenétek békés mederben folyásához,akkor nem erőltetem,nem folytatom. Nincs értelme mindenre magyarázatot kapni,járnunk kell tovább a saját,külön útjainkat. Amúgy nálam az első benyomásokat a szemkontaktus határozza meg,már ha létrejön,túl a többi érzékszervek által kialakult első véleményemen ...2010.05.20. 07:35, tt100 által
-
Nekem, ős metalosnak például begyün Jean-Michel Jarre, Mike Oldfield egypár zenéje is.
A régi kedvencek új dógairú: a Metallicát régen nem szerettem. Aztán kigyütt a Fekete Album, és megszerettem a régieket is. A Reload-ról má kevés tetszett, az újabbakrú meg hát, szóvaa, nem begyüvős. Régen nem bírtam a Doomot, a Gothic-ot. Ma az egyik kedvencem a Nevergreen, a másik a My Dying Bride. És a Tarja-féle Nightwish-ből a nem líraiak, amikben brutálissan börög a gitár. Úgy érzi az embör, megértik. Pedig nem, de valahogy mégis főtőtt...2010.05.26. 16:19, Vidék által
